A hajrában szöktek meg a gyíkok

Az utolsó harmadban harcolta ki a győzelmet a szolnoki kannibálok ellen a VESC Lizards floorball csapata a Magyar Kupában.

A veszprémiek számára a bajnokságban már elúszni látszik a hajó, ezért nyilvánvaló volt, hogy a csapat már csak a kupában alkothat maradandót, így a továbbjutás - mondhatni - létfontosságú volt.

Bár az OB1-be tavaly visszakerült Szolnokot a veszprémi csapat "újkori" története során még nem sikerült hazai pályán legyőzni (idegenben is csak egyszer, 2007-ben), a tavalyi bajnokságban az ellenük játszott 2 - döntetlennel végződött - hazai mérkőzésen (4-4 és 5-5) ez már majdnem összejött. A Kannibálok tipikusan az a csapat, melynek a taktikája defenzív játék ellen érvényesül legjobban. Amikor ehhez hozzáadódott a melegítésnél összeszámolt 8 vendég mezőnyjátékos látványa, semmi kétség nem maradt affelől, hogy az egyetlen helyes taktika hazai részről nem lehet más, mint megpróbálni gyilkos iramot diktálni és felőrölni az ellenfelet, minél kevesebb teret hagyva nekik arra, hogy a saját játékukat játsszák.

Az első harmad 5. percében Verebélyi révén megszerezte a vezetést a Szolnok, amit a 9. percben Balogh távoli lövésével sikerült kiegyenlíteni. A harmad második felében a vendégek már kezdtek huzamosabb ideig térfelükre szorulni, amire az eddigi Szolnok-Veszprém mérkőzésken még nem nagyon volt példa. Ekkor már érződött hogy a szolnoki játékosok a "nem létfontosságú" labdákra már nem vesztegetik feleslegesen erejüket.

A második harmadban Kis Szilveszter előbb eladta, majd harcosan visszaszerezte a játékszert, aztán a félpályát átlépve, kellemetlen, sunyi, félmagas lövéssel a hosszúba lőtt (2-1). A következő percekben több ígéretes hazai lehetőség akadt, de ezekkel nem sikerült élni, ellenben a Szolnok egy sarokütés után a középen üresen hagyott Tóth B. góljával egyenlített (2-2). A 29. percben késleltetett kiállítás miatt egy 2 perces büntetés volt kilátásban a VESC csapata ellen, amit egy felesleges szabálytalansággal sikerült még megspékelni, így a hazaiak 3 fővel folytathatták a játékot 5 szolnoki ellen. A kannibáloknak fél perc sem kellett, hogy a kapu mellett üresen helyezkedő Verebélyi góljával megszerezzék a vezetést (2-3). Egyfős hátrányban már jobban ment a védekezés, sikerült labdát is szerezni, de a gyors ellentámadás reményében előrerohanó zöldmezeseket szerelték, majd az ellenakcióból megint Verebélyi lőtt a hazai hálóba (2-4). Szerencsére Tölgyesi szabadütésből lőtt bombájával hamar sikerült faragni a hátrányon(3-4), majd Kiss Z. is feliratkozott a hazai gólszerzők közé, a - fáradtság jeleit mutató - vendég játékosok közötti kényszerítőzést lezáró higgadt góljával (4-4).

A harmad első két perce hazai szemszögből egy kétperces büntetés kivédekezésével telt el. Az 45. percben már a gyíkok játszhattak emberelőnyben, melynek során Balogh ismét távoli húzással vette be a Szolnok kapuját (5-4). Az ellenfél valahonnan új erőtartalékokat mozgósított, de gyorsaságuk ekkorra szerencsére már visszafordíthatatlanul megkopott. Egy újabb emberhátrányos szituáció kivédekezése után az 50. percben Kiss Zoltán szerencsés találatával már két gólos volt a hazai előny (6-4).  Az utolsó 10 percben sem lankadt az iram, a Szolnok mindent megtett az egyenlítésért, a Veszprém pedig azért, hogy végérvényesen eldöntse a mérkőzést, de a helyzeteket egyik oldalon sem sikerült már gólra váltani.

Ennél jobb játékot is láttunk már a Lizards csapatától az idei évben, viszont az elszántság és győzni akarás maximális volt. Ez pedig egy jó védekezéssel együtt elégnek bizonyult ahhoz, hogy a csapat idén is a legjobb 4 közé jusson a Magyar Kupában, idén már a második Ob1-es ellenfelét ütve ki.

VESC Lizards - Szolnok Cannibals 6-4 (1-1, 3-3, 2-0)

Veszprém: Kanczler (kapus) - Balogh(2+1), Cseh(0+1), Kis Sz.(1+1), Kiss Z.(2+0), Knór(C), Kolossváry, Kuti, Németh, Szabó, Török, Tölgyesi(1+0)