Ismét streetball verseny

A 4 On 4 Bajnokságra a nevezés három lépcsős, aki nem teljesíti a nevezés feltételeit, az nem vehet részt a versenyen!

1., A nevezéseket 2010. június 24-én éjfélig lehet leadni az alábbi elérhetőségeken.
2., A nevezés véglegesítése a nevezési díjak befizetésével történik, amit Az Utca Hangja Szabadidő és Sport Egyesület bankszámlaszámára fizethettek be, legkésőbb 2010. június 24-én éjfélig.
3., Mindenki, aki időben nevezett, és befizette a nevezési díjat, akkor vehet részt a versenyen, ha megtiszteli a játékostársait és a rendezőket azzal, hogy időben érkezik a verseny helyszínére, ahol a csapatkapitány aláírásával fogadja el a Hoops Starz Streetball Tour 2010 játékszabályait. A helyszínre érkezés a kezdés előtt 15 perccel!

A 4 On 4 Bajnokságban a nevező csapatok létszáma limitált, vagyis összesen 16 csapat nevezését tudjuk elfogadni. Ezért kérünk mindenkit, hogy időben nevezzen!

Nevezési díj: 1.000 Ft/fő

Minden nevező egyedi tervezésű Hoops Starz emblémájú pólót kap. Csak a megfelelő számú nevező esetén tudjuk biztosítani a pólókat. Amennyiben ez nem valósul meg, úgy a győztes csapat részesül a nevezési díjakból.

A győztesek tárgynyereményben részesülnek, oklevelet és érmeket kapnak, valamint meghívást nyernek a HOOPS STARZ STREETBAL TOUR 2010 döntőjére, amelyre Siófokon kerül sor 2010. augusztus 7-8-án.

nevezni lehet

Kindler Krisztián (Shark)
Tel.: 20/399-6198
Msn: the_shark_33@hotmail.com
Email: info@hoopsstarz.hu

Timár Csaba (concrete)
Tel.: 30/524-5959
Msn: beton139@hotmail.com
Email: info@hoopsstarz.hu

Akik csapatban neveznek, azoknak a következő adatok megadása kötelező:
- A csapat neve
- A csapattagok nevei, és email elérhetőségei
- A csapatkapitány telefonszáma

Aki csapatban nevezett, annak minden egyéb versenyen ingyenes a részvétel, kivéve a Basketball World 1 On 1 Bajnokságot, amire 200 Ft/fő a nevezési díj. Aki nem csapatban nevezett, annak minden ügyességi versenyen való részvétel 200 Ft/fő/versenyszám.

Az Utca Hangja Szabadidő és Sport Egyesület bankszámlaszáma:

Számlavezető bank:
Forrás Takarékszövetkezet
8200 Veszprém, Budapest út 16.
Számlaszám: 72900051-10502321

A nevezési díjakat - egyéb költség nélkül - a Quaestor fiókhálózataiban is befizethetitek.
http://www.forrastksz.hu/elerhetosegek

A közlemény rovatba feltétlenül tüntessétek fel a csapat nevét, és a szombati versenyre hozzátok magatokkal a befizetésről szóló papírt.

Az Egészpályás 4 On 4 Bajnokságra a helyszínen nevezés nincs!

Megközelíthetőség:

Táncsics Mihály Szakközépiskola
Szakiskola és Kollégium
(Veszprém, 8200 Eötvös K. u.1.)

A buszpályaudvartól a vasút felé a 2-es vagy 4-es busszal (első megálló) vagy a vasútállomástól szintén a 2-es járattal (ötödik megálló). Amúgy a buszpályaudvartól a pálya 5 percnyi járásra van.

Hozzászólások

Megkezdődött a NEVEZÉS a IV. GYULAFIRÁTÓTI STREETBALLRA IS! A MEGYE LEGNAGYOBB STREETBALL VERSENYE! 2010.Július 3. 9:00-17:00 információk: www.gyratotball.mlap.hu
Zsilie2010. június 06. 14:32
Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

Tartalomjegyzék

A rovat további cikkei

Facebook