• Cikkek
  • Egyéni
  • Küzdősportok

További híreink

Megszületett a második veszprémi judo arany
A paksi országos bajnokság után Baján is magyar bajnokot ünnepelhetett a Veszprémi Judo Sport Egyesület.
Rekord létszám és veszprémi győzelem
A kétnapos viadal első napján az Összmagyar Diákbajnokságot rendezték, ahol 147 induló lépett szőnyegre, ami az egy napra eső indulók számát tekintve az emlékverseny történetében rekordnak számít.
Veszprémre figyel a magyar birkózósport
Október 10-11-én 12. alkalommal rendezik meg a Vetési Albert Gimnázium Tornacsarnokában a Véniss Sándor Emlékversenyt, mely az évek folyamán egy rangos sporteseménnyé nőtte ki magát.
Bravúros thai-box szereplés
A Budakalászi Sportcsarnokban megrendezett vasárnapi viadalon az IFMA (International Federation of Muaythai Amateur) szabályai szerint zajlottak a mérkőzések, a rendkívül erős mezőnyben két veszprémi sportoló volt érdekelt.
Veszprémi judo siker az OB-n
A Domonkos László Veszprémi Judo Egyesület versenyzője több olyan eredményt ért el a szezon során, ami bizakodásra adhatott okot az országos bajnokság előtt. Tavasszal két nemzetközi versenyen vett részt, Bécsben harmadik, Grazban pedig második helyezést ért el a közel 800 főt felvonultató, népes mezőnyben.
... 27 28 29 30 31
Legolvasottabb híreink
Csapat bronzérem a kontinenstornán Érmek és egyéni csúcsok Hátrányból fordítottunk Tehetségkutató táborban bizonyíthattak a VESC fiatal birkózói Közös sportolás széles mosollyal Nyolc bajnoki érem, három világverseny kvalifikáció Többpróbázok sikerei Vereség hazai pályán Nemzetközi szakmai nap a VEDAC-nál Sportünnepre készül a VESC
Legfrissebb híreink
A Mozgás Éjszakáján futnak a legkisebbekért Berobbant a mölkky a diákolimpián Ebbe most beleszaladtunk Érmek és egyéni csúcsok Elismerés a mesteredzőnek Bajnokcsapat! Hátrányból fordítottunk Hatalmas dobások az évadnyitón Csapat bronzérem a kontinenstornán Hétméteresekkel bukta el a négyes döntőbe jutást a Veszprém
  • Médiaajánlat
  • Hirdetési áraink
  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat
© 2009-2026 hajraveszprem.hu Minden jog fenntartva.
  • Csapat
    • Kézilabda
    • Röplabda
    • Kosárlabda
    • Labdarúgás
    • Futsal
    • Minden más
  • Egyéni
    • Atlétika
    • Küzdősportok
    • Technikai sportok
    • Labdajátékok
    • Úszás
    • Minden más
  • Interjú
  • Életmód
  • Sportélet
  • Ország-világ
  • Csapat
    • Kézilabda
    • Röplabda
    • Kosárlabda
    • Labdarúgás
    • Futsal
    • Minden más
  • Egyéni
    • Atlétika
    • Küzdősportok
    • Technikai sportok
    • Labdajátékok
    • Úszás
    • Minden más
  • Interjú
  • Életmód
  • Sportélet
  • Ország-világ
  • Médiaajánlat
  • Hirdetési áraink
  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat