Veszprémre figyel a magyar birkózósport

Október 10-11-én 12. alkalommal rendezik meg a Vetési Albert Gimnázium Tornacsarnokában a Véniss Sándor Emlékversenyt, mely az évek folyamán egy rangos sporteseménnyé nőtte ki magát.

Szombaton az 1996 és 1998 között született diák sportolók számára írtak ki egy nemzetközi versenyt – meghívást kaptak a Kárpát-medence magyar birkózói -, mely egyben rangsorverseny is, így magas résztvevőszámra számíthatnak a szervezők. Érdekesség, hogy szombaton hölgyeket is láthatnak a szőnyegen a nézők, mivel idén serdülő női versenyt is rendeznek.

Vasárnap - a tavalyihoz hasonlóan – országos bajnokságot bonyolítanak le, annyi különbséggel, hogy tavaly kötöttfogású, idén viszont szabadfogású OB-t rendezik a 23 éven aluliak számára.

Rövid szabályismertető

A két fogásnem között az alapvető különbség az, hogy kötöttfogásban a derékvonal alatt szigorúan tilos az ellenfelet érinteni, valamint a lábat használni fogásvégrehajtás közben. Szabadfogásban az aktív lábhasználat megengedett a fogás végrehajtása közben és a védekezésben egyaránt.

A mérkőzések két nyert 2 perces menetig tartanak, minden menet végén győztest kell hirdetni. Tus (két vállra fektetés) esetén a mérkőzés automatikusan véget ér az addigi eredménytől függetlenül. Egy menetnek akkor van vége, ha az egyik versenyző az adott menetben technikai fölényt (6 pontos különbséget) ér el, ha egy nagyívű (5 pontos) akciót hajt végre, vagy ha két 3 pontos akciót hajt végre. Ha a menet végén szabadfogásban az állás 0-0, kapaszkodást kell elrendelni, melynek időtartama 30 másodperc, a kapaszkodás során az első pontot elérő versenyző a győztes. (Forrás: birkozoszov.hu)

A városi önkormányzat idén is kiemelt eseményként kezeli a birkózó seregszemlét, és ennek megfelelően szakmailag és anyagilag is támogatja a rendezvényt.

Fontos a fegyelem

- Fontosnak tartjuk, hogy Veszprémben is legyenek nívós országos illetve nemzetközi versenyek. A birkózás egy tipikusan olyan sport, ahol a gyerekek a sportolás mellett fegyelmet tanulnak, és a világnézetük pozitív irányba fejlődik - mondta Dr. Hudvágner Tamás, a város Sport és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának elnöke. (Fotó: veszprem.hu)

A sportesemény szervezésében a Veszprém Megyei Birkózó Szövetség, a Veszprémi Dózsa Sportkör, a Veszprém Megyei Testnevelési és Sporthivatal és a Néró Sport Kft. vesz részt. A rendezvény hivatalos megnyitójára vasárnap 10 órakor kerül sor.

A szervezők tájékoztatása alapján már mindkét napra 100 fő feletti nevezés érkezett. Ez a szám még várhatóan nőni fog, hiszen még a helyszínen is fogadnak el nevezéseket. Érdemes kilátogatni a szombaton 11 órától, vasárnap pedig 10 órától kezdődő küzdelmekre, kemény csatákra van kilátás. A rendezvényre a belépés díjtalan.

4

Képgaléria