Névadó szponzor, biztosított jövő

A Practical Kft. a városépítésből mindig is kivette a részét, futballcsapatunk kiemelt támogatásával viszont már a közösségépítéshez is hozzájárul – fogalmazott Porga Gyula polgármester a veszprémi labdarúgócsapat újdonsült névadójának keddi bejelentésén.

Immár biztossá vált, hogy városunk NB III-as labdarúgócsapatának idei működése stabilizálódik: a 2020/2021-es idény végéig kiemelt támogató kerül a veszprémi klub mögé a szintén helyi építőipari cég, a Practical Kft. képviseletében, amely egyúttal a nevét is adja majd a felnőtt mellett a korosztályos megyeszékhelyi futballnak.

Labdarúgóink jelenlegi otthonában, a veszprémi Városi Stadionban kedden délelőtt a két fél hivatalosan is együttműködést is kötött. Szabó Péter, a VLS Veszprém ügyvezetője felelevenítette: Porga Gyula felkérésére öt évvel ezelőtt gyakorlatilag a nulláról építették újjá Veszprém labdarúgását, ugyanis az akkori működtető cég megszűnését követően eszközök mellett játékosok sem álltak a rendelkezésükre.

A klubvezető hangsúlyozta, nagy öröm számára, hogy a vezetőedző Pető Tamás érkezését követően hazai viszonylatban páratlan munka vette kezdetét a harmadosztályban, hiszen a felnőtt csapat átlagéletkora nem sokkal haladja meg a húsz esztendőt. Arról sem megfeledkezve, hogy a kezdőcsapat több mint ötven százalékát az elmúlt két évben veszprémi nevelésű fiatalok alkották.


Szabó Péter és Szabó Imre (fotó: Kovács Bálint)

Szabó hozzátette, szintén boldogsággal tölti el, hogy a Balaton Ré-Busz, az Ada-Bau és a Kontex mellett a nagy múltú helyi építőipari cég, a Practical Kft. is észlelte a minőségjavulást, és jelezte feléjük támogatási szándékát, amely a pandémia következtében kialakult önkormányzati támogatási csökkenést kiegyensúlyozza, ezzel komoly terhet levéve a veszprémi vezetők válláról.

Városunk polgármestere, Porga Gyula (Fidesz-KDNP) rámutatott, hogy az önkormányzat is elkötelezett a veszprémi sport kiemelt támogatásában, amely nem csak szavakban nyilvánul meg: az elmúlt tíz évben az éves költségvetésre pillantva a sporttevékenységek és az infrastruktúra támogatásának irányába jelentős fejlődés tapasztalható.

A városvezető ugyanakkor kiemelte, hogy az önkormányzat egyedül nem képes fenntartani az összes helyi csapatot, ezért is lényeges az olyan cégek, vállalkozók megjelenése, akiknek fontos a veszprémi sport működésének zavartalan lefolyása. Úgy fogalmazott, hogy a Practical Kft. a városépítésből mindig is kivette a részét, a futballcsapat kiemelt támogatásával azonban már a közösségépítéshez is hozzájárul.

Szabó Imre, a Practical Kft. ügyvezető tulajdonosa nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy cége immár teljes vállszélességgel a veszprémi labdarúgócsapat mögött állhat. Hozzátette, minden tőlük telhetőt megtesznek majd azért, hogy megfelelhessenek a feladatkörnek. A cégvezető zárásként hozzátette, a városi labdarúgás az elmúlt időszakban bizonyította, hogy abszolút rászolgál a támogatásra.

A VLS Veszprém a mai naptól hivatalosan Practical VLS-ként szerepel.