Vereség Nagykanizsán
2011. 10. 24. Hajráveszprém.huGólnélküli félidő után minimális különbséggel, de a Nagykanizsa bizonyult jobbnak hazai pályán a Gizella VSE ellen.
A válogatott EB selejtezők miatti kényszerpihenő nem tett jót a veszprémieknek, ami rá is nyomta a bélyegét a mérkőzésre, mert álmos, eseménytelen és felejthető első félidőt produkáltak, meddő mezőnyfölénnyel.
A szünetben kapott instrukciók azonban hiábavalók voltak, azokból semmit sem tartottak be, így törvényszerű hogy az ellenfél szerzett vezetést. Ezt viszont a vendégek egy szép fejessel egalizálták, ráadásul döntetlen állásnál büntetőhöz jutottak, ám ezt ismét elhibázták, sőt, további ígéretes helyzeteiket is. Közvetlenül lefújás előtt mindenki már az öltözőbe kívánkoztak a kellemetlen hidegben.
A vendéglátók egy rossz kapuskirúgásra lecsapva, újabb gólt szereztek, eldöntve maguk javára a mérkőzést. Látottak alapján a kanizsaiak győzelme egyértelműen megérdemelt volt, mert elhitték, hogy a jobb erőkből álló veszprémieket kellő lelkesedéssel és egységes csapatként küzdve legyőzhetik.
Nagykanizsai TE 1866 - Gizella Veszprémi SE 2:1 (0:0)
Nagykanizsa: Balassa Sz. - Szabó, Tarsoly (Szollár a 46.), Somogyi, Kanizsai - Balassa D. (Lampert a 61.), Hozlár, Szekeres, Szappanos (Balassa A. a 70.) - Uber, Buczkó (Hans a 88.).
Vezetőedző: Benedek József
Veszprém: Dömsödi - Hülber, Faddi, Szalai, Répás (Borbély G. az 59.) - Borbély Cs., Németh, Véninger, Kis - Piszker, András.
Vezetőedző: Laki Zoltán
Gólszerzők: Szekeres az 50., Hozlár a 88. percben, illetve Szalai a 60. percben.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
- Nem sikerült pontot rabolni
- Vereség a listavezető otthonában
- Licenc és edzőmérkőzés
- Újabb tehetség komoly tervekkel
- Hozta a formáját a Gizella
- Igazságos döntetlen
- Győzelemmel zárták a bajnokságot
- Vasas nyert, Veszprém ünnepelt
- Győzelem a piros-kék rangadón
- Két brazillal erősített a Veszprém FC