Folytatta sorozatát a VESC
2011. 10. 01. Rónai TamásA szezon harmadik mérkőzésén is győztesen hagyta el a pályát a VESC kosárlabdacsapata. Mérészék ezúttal a Sárvár otthonából hozták el a két bajnoki pontot.
- Az első negyedben sikerült tíz pontos előnyt kidolgoznunk, majd a második tíz perc egy kicsit szorosabb volt, mivel a Sárvár mindent egy lapra feltéve támadott, igazából egy partizán kosárlabdát bemutatva a félidőig. A második félidőben a begyakorolt figurák, kidolgozott játékelemek végrehajtása mellett, az összecsapás végére sikerült nagyobb különbségű előnyre szert tennünk, miközben a fiatalok is játéklehetőséget kaptak, akik több remek kosárral hálálták meg a bizalmat - számolt be a mérkőzésről Szájer József, a VESC vezetőedzője.

- Az információink alapján tudtuk, hogy egy nem igazán acélos Sárvárral fogunk találkozni. Nagyon sok beteg játékosa volt a hazaiaknak, akik közül többen nem is tudták vállalni a játékot. Nálunk is páran megfázással küszködtek, de mindenki pályára tudott lépni.
- Ezek a mérkőzések mindig a legnehezebbek, mikor mindenki elvárja a kötelező győzelmet. Így is alakult az összecsapás eleje, a végére azonban magabiztos sikert arattunk, és szerencsére mindenki játéklehetőséget kapott, így továbbra is százszázalékosan állunk a bajnokságban - zárta értékelését Szájer József.
VELANIRA-FKSZC Sárvár - Veszprémi Egyetem SC 51-78 (15-21, 12-13, 14-26, 14-18)
Sárvár: Kiricsi 6, Szabó D. 12, Szendi 2, Fodor 6, Feigl 10. Csere: Szakos 5, Gerse 6, Szabó D. 4. Edző: Kollerics Barnabás.
VESC: Faragó 10/3, Kováts 15, Mérész 5/3, Kiss B. 4, Fekete Cs. 4. Csere: Kiskós 14/3, Oltárczy 17/6, Bogdán 2, Takács 3, Dreiszinger 3, Baksa 1. Edző: Szájer József.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
- Jubileumi 10. Hoops Starz streetball
- Győzelemmel zárták a szezont
- Tiszai vereség
- Kosaras nyílt nap és toborzó
- Ismét a Kecskemét volt jobb
- Elfogytak a végére
- Csoda Debrecenben!
- Itthon ment el a párharc
- Megtört az idegenbeli átok
- Nem jutott a négy közé a VESC