Fehérváron érvényesült a papírforma

Az NB1-es női kézilabda bajnokság rájátszásának utolsó előtti fordulójában négygólos vereséget szenvedett a Veszprém Barabás KC az Alcoa otthonában.

A női kézilabda élvonal középházi rájátszásának utolsó előtti fordulójában fogadta az Alcoa FKC a Veszprém Barabás KC-t. A vendégeknél Embrovics Míra sérülés miatt nem játszhatott. A találkozó elején Mehlmann és Trishchuk külön párharcát láthatta a kilátogató közönség, a két átlövő testvériesen megosztozott az első hat gólon. (3-3) A 9. percre tudott meglépni a Fehérvár három góllal (7-4), a sok eladott labda nem segítette a veszprémi támadásokat. A félidő középső szakaszában felváltva estek a gólok, a 17. percben 11-9 volt az állás, a hajrá előtt pedig feljött egyetlen gólra a Barabás. (15-14) Sok találat született az utolsó öt percben is, végül kétgólos hazai előnyt adminisztrálhattunk a szünetre. (18-16)


Fotó: Melczer Zsolt

A második játékrészben négy percet kellett várni arra, hogy a veszprémi lányok egyenlítsenek. (20-20) A folytatásban megvolt az esélye Gyurka János csapatának, hogy a maga javára fordítsa a mérkőzést, de újra ziccerek maradtak ki. A 45. percben már négy góllal vezetett a Fehérvár, a pontatlan játék volt a vendég kézilabda kerékkötője. Néhány percen belül két hétméteres is kimaradt, hat perccel a vége előtt pedig már öttel vezetett az Alcoa. (30-25) A második félidei hullámzó teljesítménynek köszönhetően nem tudott pontot szerezni a VBKC, a Fehérvár viszont bebiztosította 5. helyét a bajnokságban. (32-28)

Mérkőzéstükör

Mihály Attila: - Kínkeservesen rossz játékkal tudtunk nyerni, és ezért felértékelődik ez a győzelem.

Gyurka János: - Jól küzdöttek a lányok, de buta hibákat vétettünk. Trishchukot ismét nem tudtuk kikapcsolni, a védekezésünk nem úgy működött, ahogy kellett volna, elmaradtak a jó kapusteljesítmények is. Nem faultunk eleget, emiatt sok hétméterest és aránytalanul sok gólt kaptunk. A második félidei támadójátékunk nem volt átütő, látszott a fáradtság, túlságosan egyoldalasak voltunk, a beállóink nem tudtak gólt lőni. Ha jobban összpontosítunk, és nincs ilyen sok technikai hiba, nyerhető lett volna a mérkőzés. 20-20-nál megvoltak a lehetőségeink, de hetest és ziccereket is hibáztunk. Lőttük 28 gólt, amivel lehetett volna nyerni, de nem volt már annyi a csapatban, amivel ki tudtuk volna harcolni a győzelmet. A hozzáállásunk jó volt, önbizalomban maradunk alul.

ALCOA-FKC-RIGHTPHONE - VESZPRÉM BARABÁS KC 32-28 (18-16)

Fehérvár: Szikora Melinda – Azari Fruzsina 4, Vashchuk Olga 4/1, Horváth Bernadett 6, Bízik Boglárka 1, Trishchuk Krisztina 13/7, Vincze Melinda 3, csere: Trimmel Brigitta, Cziráky Fanni (kapusok), Gazdag Kitti, Rádl Tímea, Zsigmond Vivien 1, Németh Nóra, Becséri Kitti, Kuhinkó Vivien, Németh Kriszta
Edző: Mihály Attila

Veszprém: Hoffmann Kitti – Sterbik Andrea 4, Szabadfi Ágnes, Mehlmann Ibolya 9/2, Veszeli Judit 4, Farkas Veronika 4, Földes Viktória 3/1, csere: Király Annamária (kapus), Borkowska Kata 1, Gerstmár Renáta 1, Koszorús Katalin, Ábrahám Szilvia, Koroknai Viktória 2, Földes Kata
Edző: Gyurka János

Kiállítások: 2, illetve 6 perc
Hétméteresek: 9/8, illetve 5/3

Hozzászólások

Gyurka \"mester\" lehet, hogy nagyon jó játékos volt, de mint edző(?).Nagy szerencséje, hogy nála már csak az orruknál fogva (félre)vezetett egyesületi tulajdonosok a laikusabbak.
Mária2011. május 17. 08:08
Nem leigazolni kéne, hanem annak idején nem kellett volna elzavarni innen...:(
zenti2011. május 16. 08:48
Már megint TRISCSUK!!!!!!!!!! Nem kellene leigazolni??
zeze2011. május 15. 12:35
Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook