Kiesési rangadónak beillő csata

Az NB2 Nyugati csoportjában a Veszprém FC vasárnap a sereghajtó Kaposvölgye otthonában lép pályára ki-ki mérkőzésen.

Rendkívül fontos mérkőzés vár vasárnap a Veszprém FC csapatára. Tataiék a szintén kiesés elől menekülő Kaposvölgye otthonában lépnek pályára. Mindkét gárda hosszú nyeretlenségi sorozatot cipel magával, így a csapatok számára csakis a győzelem lehet elfogadható eredmény.

A Kaposvölgye az eddig lejátszott 13 forduló során mindössze nyolc pontot gyűjtött, nyolc rúgott góljukkal szemben 27 kapott áll. A Somogy megyeiek utoljára a 7. fordulóban! találtak az ellenfél hálójába, akkor a Baját sikerült elintézniük 3:0 arányban. Az azóta eltelt fordulókban képtelenek voltak betalálni, valamint a védelmük sem volt acélos, 12-szer rezdült meg a hálójuk, legutóbb a Szigetszentmiklóstól kaptak egy négyest. Helyzetüket ráadásul még az is nehezíti, hogy pénzügyi gondok támadtak a csapat háza táján, így kérdésessé vált, hogy egyáltalán be tudják-e fejezni a szezont. Egyes információ szerint egy budapesti csoport áll a legközelebb ahhoz, hogy megvásárolja a klub tulajdonjogát. Ebben az esetben biztos, hogy elköltözik az indulási jog Nagyberkiből. Ha ezt a lehetőséget nem tudják megvalósítani, akkor nagy valószínűséggel, az ifi csapattal viheti végig a szezont a klub.

Sajnos a veszprémi labdarúgók sem rendelkeznek jobb mutatókkal, egy ponttal szereztek többet hétvégi riválisuknál. A Veszprém FC utolsó hat mérkőzésén vesztesen hagyta el a pályát, ezeken mindössze három gólt sikerült szerezniük. Idegenbeli mérlegük is hasonló a Kaposvölgyével, hét összecsapáson egy győzelmet és hat vereséget értek el. A bakonyiak az előző fordulóban a második helyezett Bajától szenvedtek kétgólos vereséget hazai pályán. A csapaton a sorozatos sikertelenségek elég mély nyomokat hagytak. A kudarcok a csapat önbizalmát szinte teljesen elvették, és sajnos a mérkőzés folyamán nem igazán megy nekik a játék.

A két csapat a nyári felkészülés során megmérkőzött egymással, akkor a veszprémiek többek között az azóta megsérült Kollár duplájával egy góllal bizonyultak jobbnak a Kaposvölgyénél.

Vasárnap adott a lehetőség a javításra a sereghajtó otthonában. Egy esetleges veszprémi győzelem sokat lendíthetne a csapat önbizalmán, és jobb kilátásokkal várhatnák Leitoldék a tavaszi szezont.

A veszprémieknél a súlyos sérülést szenvedett Kollár mellett Nagy Károly, Sánta, Grósz, Tatai és Szilágyi játéka is kérdéses, így a fiatalokra is nagyobb szerep hárulhat a Kaposvölgye legyőzésének érdekében.

vasárnap 13:30 Kaposvölgye - Veszprém FC férfi labdarúgás NB2, helyszín: Kaposvölgye