Legalább 500 főre számítanak
2010. 09. 17. Németh AttilaHétfőn, 19. alkalommal rendezik meg az egyetemi stadionban az évek során nemzetközivé vált atlétikai versenyt, a Köztársaság Kupát.
Az esemény sajtótájékoztatóján kiderült, hogy Sepsziszentgyörgyről és Franciaországból is érkeznek atléták a megmérettetésre. Hat versenyszámban a felső tagozatos fiúk és lányok mérik össze tudásukat, a 2000 méteres futással kezdődő versenyre a tavalyi 500 főt meghaladó létszámra számítanak a szervezők.
- A veszprémi sportnaptár kiemelkedő eseménye a Köztársaság Kupa, mely évtizedek óta a város, a megye és a Simonyi iskola közös szervezésű versenye. Olyan atlétikai verseny, ahol egyéniben és csapatban is megmérethetik magukat a gyerekek, ezért nagy öröm, hogy közreműködőként részt vehetünk benne – mondta Porga Gyula alpolgármester.

- A Köztársaság Kupa minden évben lehetőséget ad az őszi szintfelmérésre, és olyan egyéni versenyzők felszínre hozására, akik más sportágban nem kerülnének a figyelem középpontjába. Sok vidéki iskola jelezte részvételét annak ellenére, hogy az utaztatás magas költségekkel jár. Jönnek más sportágakból olyanok is, akik egy jó felmérési lehetőségnek tartják a versenyt, ilyenek például az alsóörsi kézilabdások – mondta Kungl József, a verseny koordinátora.
- A Simonyi iskola tantestületének segítségével, a megye, a város anyagi és erkölcsi támogatásával, illetve a VEDAC és a Megyei Atlétikai Szövetség közreműködésével bonyolítjuk le a versenyt. Sok szülő, barát, ismerős segít nekünk, éremmel és oklevéllel járul hozzá ahhoz, hogy a gyerekek iskolájuk hírnevét öregbítsék – mondta Kungl József.
A versenyen 250 érmet osztanak ki a különböző korosztályokban, a díjátadó ünnepséget a Simonyi iskolában rendezik közvetlenül a rendezvény után.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
- Két nap atlétika
- Elismerték edzői munkáját
- Junior győzelem tízezer méteren
- Két 80 méter feletti eredmény született
- Két mezei bajnoki cím
- Beindul a dobószezon
- 6 órás világcsúcs Veszprémben!
- Négy kismaraton bajnoki cím
- Biztató szezonkezdet
- Remekül sikerült mezei tesztverseny