Újabb vállalható vereség

Az első félidőben nagyon bizonytalan játékképet mutatott a Veszprém Barabás KC a vendéglátó váciak ellen, majd feljavult a csapat, és végül öt góllal kapott ki. Az első bajnoki győzelem továbbra is várat magára.

Az első játékrészben semmi sem a veszprémiek tervei szerint alakult, sorozatos hibákat követtek el, kimaradtak az átlövések, a ziccerek, sőt, három hétméterest is hibázott a VBKC. 4:3-nál még tartotta magát a csapat, majd zsinórban öt váci találat következett (9:3), gyors letámadásokból rendre gólt szereztek a hazaiak.

Az első félidő középső harmadában jelentősen nem változott a két csapat közötti számszerű különbség, az újabb mélypont 12:6-nál következett be, amikor büntetőt hibáztak a veszprémiek, lehetőséget adva a váciaknak a differencia növelésére. A félidő végére nyolc gólra duzzadt a hazaiak az előnye, ami nem ígért könnyű folytatást. (19:11)

A második játékrész első harmadában felváltva estek a gólok, a váciak továbbra is könnyű indításgólokat szereztek, a Barabás-lányoknak viszont minden gólért meg kellett küzdeniük. 23:14-nél három gólt dobtak a mieink (23:17), ami bizakodásra adhatott okot.

A győzelemre már nem volt sok sanszunk, viszont 27:22-nél egy szoros eredmény elérésére még volt esély. 31:23-nál azonban újra nyolc gól volt a különbség, de legalább a hajrá jól sikerült: zsinórban három veszprémi találat született, ami a váciak otthonában egy vállalható vereséget eredményezett. (31:26)

Mérkőzéstükös

- Az első félidei bizonytalanságunkból jelentős előnyt kovácsolt a Vác, gyors letámadásokból sorozatban szerezték a gólokat, ami tanácstalanná tett minket. Az első félidőben az ellenfél 19 lőtt góljának alig egyharmada volt akciógól, a többi hétméteresből vagy indításból született. A fegyelmezetlenségünknek köszönhetően az első játékrészben egy szétesett csapat látszatát keltettük, a második félidőt viszont megnyertük, majdnem sikerült szorossá tennünk a mérkőzést. A védekezésünk jól működött, Hoffmann Kitti bravúrjai is segítettek minket, miközben a Vác elkészülni látszott az erejével. Összességében nagyobb ellenállást vártam a csapattól, harcosabb védekezést és eredményesebb támadójátékot annak ellenére is, hogy a Vácnak minden bepattant, nekünk pedig minden kimaradt. Sokkal több volt ebben a mérkőzésben, de hiányoztak a kulcsembereink, hullámzó volt a játékunk. Az Érd ellen csak a győzelem lesz az elfogadható eredmény, ennek megfelelően készülünk – mondta Gyurka János, a VBKC mestere.

SYMA Váci NKSE – Veszprém Barabás KC 31:26 (19:11)

Vác: Juhász Edina, Lucia Uhrakova 7, Burján Bianka, Vaszari Virág 4, Baross Zsuzsanna 1, Tóth Tímea 12, Herr Orsolya, Klivinyi Kinga 1, Fülöp Andrea, Soós Viktória 1, Gróz Kitti, Homózi Nikolett 2, Tápai Szabina, Temes Bernadett 3

Veszprém: Király Annamária, Mehlmann Ibolya, Farkas Veronika 3, Gerstmár Renáta 2, Koszorús Katalin, Ábrahám Szilvia 7, Tarjányi Szilvia, Sterbik Andrea 5, Lengyel Edit, Koroknai Viktória, Veszeli Judit 3, Emberovics Míra, Hoffmann Kitti, Földes Viktória 3, Jenőfi Katalin 3, Horváth Viktória

Kiállítások: 4 perc illetve 14 perc
Hétméteresek: 10/8 illetve 3/0

 

Hozzászólások

Minden jobb csapat vásárol játékosokat! Sajnos amíg a serdülő és az IFI ilyen vérszegényen játszik, szerintem nem csak az edzők a hibásak, a lányokon nem látni a harcosságot a küzdést. Vagy annyira koncentrálnak? Edzőnek kellene ezt kihozni belölük!!! Jó lenne egy cél tudatos edző az utánpótlásnál!
BR2010. szeptember 14. 18:37
Kedves zokka ! Elfogadom az érveidet. Lehet, hogy rosszul emlékeztem az eredményekre, de nem volt az akkori Vác a jók között. (5-8. hely). Ezért írtam én azt, hogy még ninsenek összecsiszolódva. A három nehét első meccsa sem kedvezett ebben. De én is abban bízom, hogy most könnyebb mérkőzések jönnek ls bele tudnak egy kicsit lebdülni a játékba a lányok. Önbizalmuk is megnő ( remélem)! Lesz ez még sokkal jobb. rajtunk szúrkolókon is múlik, mennyien megyünk ki a mérkőzéseikre, milyen elánnal szúrkolunk és idegenbe hányan tudják(juk) elkísérni őket. Egy jó búzdítás felér egy plusz emberrel. A lényeg, hogy HAJRÁ VESZPRÉM, HAJRÁ LÁNYOK !
sakec2010. szeptember 13. 16:57
2011,2012,2013,igazolunk megint 7,játékost aztán csak összejön??
2010. szeptember 13. 13:54
Az ifi meccen is a bíróknak köszönhetjük a vereséget, illetve ha az \"erősebb\" beállósok kezdenének talán szorosabb lehetett volna a meccs.
M. Lacus2010. szeptember 13. 13:30
Kedves Sakec! Nem jól tudod, nem verte a Hód oda-vissza a Vácot. Egyszer döntetlen lett 33-33, egyszer 40-19 verte a Vác őket. Nem ez a lényeg, a bírók dolgában teljesen osztom a véleményedet, minden mérkőzésen a Vácnak fújnak, főleg otthon. Abban továbbra sem értünk egyett, hogy a mi játékos gárdánk a jobb. Nem csak Tóth Timiről van szó, aki Uhrakovával együtt évtizedek óta válogatott , tapasztalt játékos. Herr Orsi, Temes, Vaszari nagyon jók, szintén válogatottak. Tehát, ha játékosokat posztonként összehasonlítod, mindenképpen egy rutinosabb jobb csapatuk van , sajnos. Én a Veszprémnek szorítok, nagyon kedvelem a lányokat, járok a mérkőzéseikre és ha tehetem még idegenbe is. Vácre is elutaztam a hétvégén. Reménykedem abban is, hogy Ibolya is szépen-lassan hasonló formába jön mint Tóth. Tudom azt is, hogy idő kell hozzá , hiszen két és fél év kihagyás után nem lesz senki azonnal toppon, nem vagyok türelmetlen, ami tény az tény azokat a lányokat is el kell ismerni. Az idén érkezők , ha összeszoknak (kell ahhoz is egy szezon) jók leszünk. Kívánom, hogy a mi lányainkban is legyen harcosság, sajnos egyik-másik elég nyuszi. Szorítok (tunk) nekik, hogy minden sikerüljön és hogy egyre jobbak legyenek. Ne essen félreértés én sem a dobogósok ellen vártam a győzelmet, ne de most már............ HAJRÁ VESZPRÉM
zokka2010. szeptember 13. 13:08
Zokka sporttárs ! Megírom miért nem tartom jobb csapatnak a Vácot a Veszprémnél és akkor talán megérted a véleményemet. A Vác a 10. hely között tanyázott úgy általában. Majd oda ment egy másik edző, vitt 4-5 játékost és végig verték a mezőnyt de rendesen. Ez tény. A Veszprém leigazolt 7 NB I-es játékost és nem verte végig a mezőnyt. Igaz a Váciak között volt nemzetközileg is elismert játékos ( Tóth Timi). De ilyen szerintem nem létezik, hogy oda megy 4-5 játékos és minden rendben. Össze kell szokni a régi és új játékosoknak, ahhoz pedig idő kel . Hol kevesebb holt pedig több. A Hódmezővásárhelyi szurkolók is megírták, hogy a bírók vették el tőlük a győzelmet. A Hód oda vissza verte a Vácot. A Békéscsabaiak szintén a bírókra panaszkodtak. A Veszprémnek is voltak és sajnos ma is vannak ilyen meglátásai. Tehát ezekre építettem azt, hogy nem jobb csapat a Vác. Lehet, hogy tévedek, de ezeket tapasztaltam, olvastam és ezekből arra mertem következtetni, hogy nem jobb csapat. A mostani mérkőzésünkön is a második félidőt Vácon 15-12-re nyertük. Tehát a lányaink nem rosszak sőt jók. Csak még nincsenek összecsiszolódva és ez sajnos visszavetheti az összpontosítást. Talán még alkalmanként bátortalanok is. Tehát én nem lenézetem a Vácot, csak nem értettem meg mi az oka annak, hogy ripsz-ropsz és végig verik a mezőnyt. Azért a mostani felkerülők is megszorongatták a Vácot, tehát valamicske igazam talán lehet. Remélem van.
sakec2010. szeptember 13. 10:10
A Barabásra is lehetne a diákoknak 500 ft-os jegyet adni!!
BR2010. szeptember 12. 19:11
Sakec! Jobb csapat a Vác, sajnos. Két éve így játszanak együtt. Ne A góllövőit nézd , a játékosok összetételét. Nem a Tóth Timiről van csak szó.
zokka2010. szeptember 12. 16:54
Biztos vagyok abban, hogy a vác nem jobb csapat mint a Veszprém. Nézzük csak meg a két csapat góllöbőit. Ott a Tóth dobálta a gólokat a többi egyeket dobott. Nem hiszem, hogy nem lehet azt az egy embert kikapcsolni ! A tavalyi év szerint az élmezőnyhöz tartozott a vác. Idén már nem vagyok biztos, hogy ott lesz. Igaz, hogy nem a Győrt, a Fradit és a Debrecent kell legyőzni, van még más csapat is akiket le kell és le lehet győzni. Most két könnyebb mérkőzés jön itt szerintem kötelező a győzelem. Most már elindulhatunk felfelé. Én nem érzem azt az összetartó erőt amit tavaly lehetett érezni. Jó! tudom még nem csiszolódott össze a csapat, de ezt minél előbb meg kellene tenni. Ez jó lenne a csapatnak, az edzőnek és a szurkólónak is. De biztos vagyok abban, hogy lesz ez még jobb is, de ahhoz csapatban kell gondolkodni. Hajrá Veszprém Hajrá Lányok !
sakec2010. szeptember 12. 13:32
Zsinórban a 3. meccs, ahol kellő koncentrációval meglepetést lehetett volna okozni. Az első félidőben Herr Orsit naggyá tettük (kimaradt 7méteresek, ziccerek). A mellettem ülő Gulyi már be akart menni hetest dobni. :) Hála az égnek, nálunk is parádézott Kitti! Neki köszönhetjük, hogy a vége nem lett csúnya. A küzdéssel nincs gond, de most már kézizni kellene, hogy ne kelljen állandóan küzdeni a 2. félidőkben. HAJRÁ VESZPRÉM! HAJRÁ CSAJOK!
Tamás2010. szeptember 12. 11:38
Bárhogy is alakult az első három meccs, az Érd ellen már nem lesz mentség! Most vagy soha hangulatban kell pályára menni! Hajrá csajok!
Tobi2010. szeptember 12. 10:55
Gólra játszák valóban, mégis azt gondolom, nem a dobogó első négy helyezettjét kell és kötelező megvernünk. A tisztes helytállás azért nagyon fontos.
zokka2010. szeptember 12. 09:55
Lányok!Jó lenne a következő meccsen nyerni, de egy X mindenképpen kell. Most már nem elég a derekas helytállás, a játékot gólokra játszák. Valahogy nem jön át a tűz a lelkesedés, pörgősebb robbanékonyabb játék kell!
BR2010. szeptember 12. 08:09
lesz ez még jobb is.......hajrá csajok!!!!!!!gratulálok a tisztes helytálláshoz!!!!!nektek nem a Debrecen....és nem a Fradi.....sőt nem is a Vác és a Győr ellen kell nyernetek......egyenlöre.....majd el jön az az idö is......sok kitartást és sok-sok sikert!!!!!!!!!
FIRÓ2010. szeptember 12. 06:48
Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook