Idén is megrendezik a K&H futást!
2010. 04. 30. Hajráveszprém.huMájus 9-én rendezik a futóversenyt ezúttal új útvonalon, ami sokaknak ismerős lehet korábbi, szintén népszerű futóversenyekről.
A veszprémi utcai futóversenyek az utóbbi évek legtöbb embert megmozgató tömegsport rendezvényei a városban. A május 9-én, vasárnap megrendezésre kerülő futóverseny sikere is garantált, hiszen tavaly is népes tömeg gyűlt össze az eseményen, és a VEDAC szakemberei közreműködnek a lebonyolításban. A résztvevők emblémázott pólót, célfrissítést és befutócsomagot kapnak, a rajt előtt pedig közös bemelegítésen vehetnek részt. A versenyre a legtöbb, de legalább 50 főt benevező 3 veszprémi és 3 város környéki iskola 30-25-15 ezer forintos sportszer vásárlási lehetőséget kap.

Fotó: telesport.hu
A versenyt ezúttal – a belvárosban zajló felújítási munkálatok miatt - új útvonalon, az Egyetemi Stadion parkolójából (Wartha V. u. 3.) 11:00 órától rajtolva bonyolítják le. Az idei futóverseny azért is rendhagyó, mert a Gizella-napok utolsó napján rendezik, és az Óváros-téren a legjobbakat külön is díjazzák 12:30 órától.
Jelentkezni a VEDAC irodában május 3-7. között 14:00-18:00-ig lehet, illetve a helyszínen, a versenyközpontban május 9-én 9:00-10:45-ig. További részletek a futóverseny honlapján találhatók. Minden mozogni vágyó fiatalt és fiatalos időst szeretettel várnak a szervezők.

5. K&H Olimpiai Futónap - 2010. május 9. (vasárnap) 11:00
Hozzászólások
A rovat további cikkei
- Fitt nap újdonságokkal
- Hétfőn rajtol a futsal bajnokság
- Első futsal nyílt nap
- Közösségi emberek alkotják a csapatot
- Debütál a futsal Veszprémben
- Diákolimpia országos döntő Veszprémben
- Dobogón a Hajraveszprem.hu
- Egyházi Ádám nyerte a fotópályázatot
- Ötkarikás bulvár
- Átadták az ötkarikás díjait





