Nagyszerű játékkal győzött a VESC

Faragó és Szabó remek játékának köszönhetően 30 pontos győzelmet arattak a veszprémi kosarasok a soproniakkal szemben, így a tabellán helycsere történt.

A hét közepén a veszprémi közgyűlés döntése értelmében, a VESC férfi kosárlabda-együttese is a város kiemelt csapatai közé került, ezzel Veszprém városa 2012. december 31-ig biztosította a csapat támogatását.

A sérült Bovánovics nélkül felálló hazaiak kezdték jobban a mérkőzést, de a vendégek pontos hárompontosaik révén átvették a vezetést (6-10). A soproniak növelték előnyüket, amely az első negyed közepére már 8 pontos is volt. Faragó vezetésével fokozatosan dolgozták le hátrányukat a veszprémiek, annak ellenére, hogy a soproniak szinte minden támadásából kosár született, ám mivel védekezésben sok személyi hibát követtek el, a VESC büntetőkkel 2 pontra csökkentette a különbséget a negyed végére (22-24).

A második negyed elején felváltva estek a kosarak, majd 27-26-nál átvették a vezetést a hazaiak. Remek kosarakkal és a játékvezetők vendégeket sújtó érthetetlen ítéletei révén növelte előnyét a VESC, de a negyed végére hatalmas küzdelem alakult ki a két csapat között, és a tavalyi bajnok Sopron felzárkózott 4 pontra (44-40).

 

A szünet után Szabó és Faragó kosaraival egy 10-0-s rohamot produkált a Veszprém, így a 3. percben már időt kellett kérnie a vendégek edzőjének (54-40). Jilling triplájával és az egész mérkőzésen parádés dolgokat bemutató Faragó kosarával nőtt a hazai vezetés, a soproniak Csaplár-Nagy vezetésével tartották magukat, és Kovács zsákolásával 10 pontra csökkent a VESC előnye(61-51). Fekete két elrontott hárompontosa után javította saját hibáját, és zsinórban szerzett 5 pontjával megnyugtató előnyt harcolt ki (68-51). A harmadik játékrész Faragó triplájával zárult, így 18 pontos vezetéssel vághattak neki a csapatok a záró felvonásnak (73-55).

Az utolsó negyed úgy kezdődött, mint az előző, a VESC állva hagyta ellenfelét, és Szabó, valamint Fekete kosarával 7-0-s első 2 percet produkáltak (80-55). A folytatásban örömjátékot mutattak be a veszprémiek, szebbnél szebb támadásokat vezettek a pályán, a hazai csapatból szinte mindenki betalált a soproniak gyűrűjébe, ennek eredményeként a negyed közepére már több mint 30 ponttal vezettek (91-57). Molnár István a jelentős előny tudatában a cseréknek is játéklehetőséget adott, így Oltárczy, Kiskós és Száraz Tamás is pályára lépett. Az összecsapás végén talán ennek köszönhetően is a soproniak némileg kozmetikáztak az eredményen, a szurkolók kisebb bánatára nem sikerült elérni a bűvös 100 pontot, de így 30 ponttal diadalmaskodott a VESC, a tavalyi bajnok Sopron gárdája felett (97-67).

Mérkőzéstükör

Molnár István: Az első negyedben ugyanabba a hibába estünk, mint múlthéten a Bonyhád ellen, hogy nem védekeztünk, de a második félidőre egy teljesen másik mentalitással jöttünk ki, ezt az is bizonyítja, hogy sokkal kevesebb pontot kaptunk a második játékrészben, ez történik akkor, ha egy csapat védekezik. Kellemes ünnepeket kívánunk mindenkinek!

VESC - SMAFC-NYME 97-67 (22-24, 22-16, 29-15, 24-12)

Vezette: Németh Cs., Németh S.
Vetési Gimnázium, 350 néző

VESC: Faragó 27/9, Mérész 7, Nagy 2, Szabó 17, Pataki 13/3. Cserék: Jilling 14/6, Fekete 13, Oltárczy 4, Horváth D., Gábriel, Kiskós, Száraz. Edző: Molnár István

SMAFC: Csaplár-Nagy A. 12, Horányi 12/6, Karácsonyi Zs. 8/3, Kovács 4, Szlávik 11/9. Cserék: Bausz 10/3, Vesztergom 8, Bocsárdi 2, Bozsik, Derdák, Karácsonyi G., Papp. Edző: Vetési Imre

Statisztika:

Dobás összesen: 55,8%, ill. 47,3%.
Közeli: 70,8%, ill. 56,7%.
Középtávoli: 50,0%, ill. 33,3%.
Távoli: 37,5%, ill. 36,8%.
Büntető: 78,6%, ill. 53,3%

Lepattanók:
védő: 24, ill. 12.
támadó: 12, ill. 4.

Szerzett labda: 15, ill. 13.
Eladott labda: 10, ill. 16.

Utánpótlás mérkőzés
VESC – SMAFC-NYME 81-62 (30-21, 18-15, 25-14, 8-12)
Legjobb dobók: Gábriel. 28/3, Horváth D. 16, Kiskós 11, ill. Bocsárdi 13/3, Kovács 12/6, Élő 12, Berdák 10.

További eredmény a 11. fordulóból:

Bonyhádi KSE - Kanizsa KK 89-81
Pápa-Damla KC - ELITE Basket Törökbálint 86-78
PEKOSI-Hegyvidék - Bp. Honvéd 65-71
Budafok-Csepel - Fehérvár KC 78-65
Ceragem Kozármisleny - Univerzal Pack-FKSZC elmaradt