Vereség a HEPP kupában
2009. 11. 12. Rónai Tamás Forrás: ferfikosar.smafc.huA soproni alakulatból Bausz sérült keze helyrejött, egyedül Balogh hiányzott betegség miatt, de már el tudott jönni a találkozóra és civilben, a kispadról nézte végig az összecsapást. A veszprémi oldalon Mérész Csaba küszködött betegséggel, így ő sem játszott a találkozón.
Csendesen indult a mérkőzés, egy-egy kihagyott helyzet volt mindkét oldalon, de a vendégek törték meg a kosárcsendet. Kováts előbb egy duplával, majd egy trojkával is letette névjegyét, rajta kívül csak Csaplár-Nagy szerzett pontot az első percekben. A veszprémi együttes részben a kidolgozott akcióknak, részben a hazaiak eladott labdáinak köszönhetően tartotta magát. Már ekkor lehetett látni, hogy egyik csapat sem játszik csúcsformában, sőt. A védekezésre nem sok hangsúlyt fektettek a felek, az első negyed minimális hazai előnnyel zárult.
A folytatás nem sok változást hozott a játékban. A Veszprém főleg Jilling és Pataki pontjaival tartotta magát, a SMAFC-NYME-ben Kováts távolról szinte nem tudott hibázni, Szlávik és Kovács pedig fontos pillanatokban talált be, Vesztergom pályára kerülése után nagy szerepet vállalt egy labdaszerzésben. Később Bausz is pályára került, akinek a mozgásán érződött még a hosszú kihagyás. Sajnos a hazaiak nem mindig becsülték meg a labdákat és a centereknek szánt bejátszások rendszerint pontatlanok voltak, amikből a veszprémi játékosok lerohanásokkal könnyű kosarakat szereztek. Átvették a vezetést a vendégek, akik nagyszünetre három pontos előnyt szereztek.
Jó tett a nagyszünet a SMAFC-NYME-nek, akik a második félidő elején - Szlávik kosarai révén - egy perc alatt átvették a vezetést. A hazaiak játéka ugyan javult, de továbbra sem volt olyan, amilyennek Vetési Imre képzelte. Kováts révén viszont tartották előnyüket a soproniak, de a negyed közepétől ismét visszaesett a színvonal. A Veszprém fokozatosan javult, és az utolsó 10 perc előtt egálra hozta a meccset.
A záró szakaszt jobban kezdte a SMAFC-NYME, ismét megléptek Kovácsék. A vendégek játéka sem volt kimondottan színvonalas, de a hazaiak hibáit jól használta ki Molnár István együttese. A soproniak a végén belejöttek a játékba és a közönség néha-néha láthatott egész ügyes megoldásokat is. Végül 5 ponttal diadalmaskodott a SMAFC-NYME, amely főleg Kováts ponterős játékának köszönhetően jutott a negyedik fordulóba.
SMAFC-NYME - Veszprémi Egyetem SC 89-84 (22-21, 17-21, 27-24, 23-18)
Sopron, Krasznai Ferenc Sportcsarnok, 150 néző.
SMAFC-NYME: Csaplár-Nagy 12, Szlávik 12, Karácsonyi Zs. 4, Kovács 11, Kováts 35/27. Csere: Bocsárdi 6/3, Vesztergom 2, Bausz 3, Karácsonyi G., Papp 4. Edző: Vetési Imre
A Veszprém legjobb dobói: Pataki 17, Jilling 17/9, Faragó 14/6.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
- Érvényesítették a papírformát
- Hoops Starz Streetball 2012
- Visszavágott a Kanizsa
- Kiszenvedett győzelem
- Extra első félidővel győztek
- Ezúttal a Kanizsa volt jobb
- Sikerült a javítás a Honvéd ellen
- Soproni győzelem a rangadón
- Nyögvenyelős továbbjutás
- Kiszenvedett győzelem





