Küzdelmes mérkőzésen Company győzelem

A két csapat nagy csatákat vívott egymással az elmúlt szezonban, ám azóta a szolnokiak némileg gyengültek, a veszprémiek viszont erősödtek, és ezek a változások a két együttes tabellán elfoglalt helyén is látszanak.

Nagy Attila centerpontjával kezdődött a meccs, ám a lendületes hazai kezdés Bodonyi Ákos blokkjai miatt elmaradt (2:4). Két szolnoki rontásnak köszönhetően átvette a vezetést a Veszprém (5:4), majd ezek után felváltva szerezték a csapatok a pontokat. Kezdeti apróbb kapkodását levetkőzte a házigazda, amely az első szett közepén taktikusan, higgadtan, pontosan játszott, de a szolnokiak jól tartották magukat (12:10). 13:12-nél még szoros volt az állás, a veszprémiek azonban új lendületet vettek, és 18:13-nál időt kellett kérnie Juhász Györgynek. Ugyanezt hamarosan kollégája, Szabó Gábor is megtette (19:16). A VRC nem dőlhetett hátra, a vendégek ismét felzárkóztak 1 pontra. Czintula Mihály, valamint Tóth Tibor látványos pontjaival sikerült 3 pontos előnyt kiharcolni, a játszma lezárása is Tóth nevéhez fűződik (25:22, 1:0).

A második játékban szinte végig a Szolnok vezetett, Czintula egy szerencsés hátsósoros ütéssel szépített, majd jött néhány gyönyörű hazai blokk, és mindjárt megfordult az eredmény (4:3). Az első technikai szünetet követően két szép labdamenet révén megint a szolnokiak vezettek. Kecskeméti Péter ásznyitása után időt kértek a hazaiak (9:11), sikerült rendezni a sorokat, és 12:12-nél ismét egyenlő volt az állás. Erre reagálva a vendégek mestere is gyorsan időt kért.Óriási taktikai csata dúlt a pályán, de egyre több volt a rontás mindkét oldalon, esett a kezdeti jó színvonal (13:12). Hullámzott a játék, ellépett a látogató (15:18), amely több technikás megoldásának köszönhetően növelte előnyét (17:21). Összekapták magukat a bakonyiak, és még éppen időben fordítottak (22:21). Izgalmas hajrá következett, Németh Ervin ravasz megoldására Kovács Sándor válaszolt (24:24), majd Czintula következett, a végén pedig Bodonyi Ákos hibázott. Nagy nehézségek közepette nyerte meg a szettet a Veszprém (26:24, 2:0).

A harmadik játékrészben határozottabban kezdtek a vendégek, de két pontnál nagyobb előnyre nem tudtak szert tenni. A szolnokiak két centerük vezérletével megint elléptek a megszokottnál ezúttal haloványabb bakonyiaktól (4:8). A második kötelező pihenőre már el is dőlt a játszma sorsa, behozhatatlan hátrányba került (illetve hozta magát) a házigazda (7:16). A szolnokiak jó blokkjaiknak és remek nyitásaiknak köszönhették előnyüket, amelyet a folytatásban is magabiztosan őriztek (10:17).  A Veszprém elkezdte a felzárkózást, Juhász György másodszor is időt kért (16:20), Czintula létfontosságú helyzetben szervát rontott, aztán Tarjányi volt eredményes, ezzel végérvényesen eldőlt a játszma (18:25, 2:1).

A negyedik szettben szinte végig a VRC vezetett 2-3 ponttal, 5:5 után két szép sáncnak, valamint a remek nyitásoknak köszönhetően 4 pontos előnyt sikerült kiharcolni. 12:8 után a szolnokiak edzője időt kért, de ez sem használt a vendégeknek, és percek alatt már 16:10-et mutatott az eredményjelző. A szett végjátékában felzárkózott a Szolnok két pontra (20:18), Szabó Gábor rögtön időt is kért,  a végén jól koncentráltak a veszprémi srácok, és négy ponttal megnyerték a szettet, és ezzel együtt a mérkőzést is.

MÉrkőzéstükör

- Magunknak tettük nehézzé a végjátékot, a harmadik szettől kezdve nagyon enerváltan játszott a csapat, a lényeg az, hogy megnyertük a mérkőzést. Helyenként jól játszottunk, de nagyon sok volt a hiba, főleg azoktól a játékosoktól, akik eddig húzó emberek voltak - mondta Szabó Gábor, a Company VRC játékosedzője a mérkőzés után.

- Sajnos jó napot fogott ki a Veszprém, a második játszma döntőnek bizonyult abból a szempontból, hogy nagy előnyről nem tudtuk hozni a szettet, ez pedig fejben agyonnyomta a játékosokat. Hiába nyertük meg simán a harmadik szettet, a hazaik lépéselőnyben voltak és már nem tudtunk felállni - nyilatkozta Juhász György, a Szolnok vezetőedzője.

Company Nyelviskola-Veszprémi RC–Szolnoki RK-SI (22, 24, –18, 21)

Veszprém, 100 néző. Játékvezetők: László É., Elsik

Veszprém: Puspán, Seck, Németh E., Nagy A., Czintula, Tóth T. Csere: Horváth Á. (liberó), Horváth Sz., Kráml, Dolgos, Szilvássy. Edző: Szabó Gábor

Szolnok: Kecskeméti, Tarjányi, Csépke, Kovács S., Bodonyi, Szöllősi. Csere: Gulyás F. (liberó), Bede. Edző: Juhász György