További híreink

A Veszprém a Nyíregyháza elleni elődöntőt is mielőbb lezárná
Kovács Ádám elmondta, hogy egyértelműen a döntő a céljuk.
Közte ötvenegy: ez Veszprém!
A papírformának megfelelően elsőként a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém váltott jegyet a felsőházi play-off négy legjobb csapata közé, kosárlabdázóink a hétvégi nyitányhoz képest „tekertek egyet a pótméteren”: a párharc második fellépésén szinte mindent úgy csináltak, ahogy azt tőlük előzetesen a szakmai stábjuk kérte.
Egy-null, ide
Kihasználta a pályaelőnyét a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém a felsőházi rájátszás két győzelemig tartó negyeddöntőjének első felvonásán, kosárlabdázóinknak úgy sikerült érvényesíteniük a papírformát, hogy – a híveik által óhajtott erődemonstrációjuk helyett – csak ritkán tudták az igazi arcukat mutatni.
Fontos a jó rajt
Ha úgy játszanak a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém kosárlabdázói, ahogy tudnak, s megvalósítják, amit előzetesen terveznek, akkor április tizenharmadikán (szombat, 18 óra) – idehaza és a párharc favoritjaként – jó eséllyel nyerhetnek a felsőházi rájátszás két győzelemig tartó negyeddöntőjének első felvonásán.
Csalóka eredmény
Kikapott és évadbeli második vereségét volt kénytelen elszenvedni a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém, ám a párharc kimenetelétől függetlenül – az Észak-Alföldön felettébb tartalékosan kiállt – kosárlabdázóink megnyerték az NB I/B Piros-csoport alapszakaszát; és a felsőházi play-off első körében a pécsiekkel találkoznak.
A rájátszásra hangolva…
Bármi történik a Hoya-Pannon Egyetem Veszprémmel az alapszakasz utolsó fordulójában, a tabellán megőrzi az első helyét. Sportolóink ezzel együtt nem adják fel a március harmincegyedikére (vasárnap, 18 óra) kiírt csatát, – ha sebeiket „nyalogatva”, a „túlórára” tartalékolva is, de – mindent megtesznek az idegenbeli sikerért.
Alapszakasz-győztesek
Ha a végeredmény nem is tükrözi színtisztán: nehezen, ám felőrölte a – mérkőzés első félidejét nyílttá tett – vetélytársa ellenállását a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém, az elképzeléseiket végül érvényre juttatott kosárlabdázóink ily’ módon megnyerték a másodosztályú bajnokság első periódusát.
Tovább építenék magukat
Révbe érhet, némi túlzással a klubtörténet aranylapjaira kerülhet március huszonkettedikén (péntek, 18 óra) a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém, ha idehaza mattolja a Vasas Akadémiát; kosárlabdázóink siker esetén kipipálhatják az évad második nagy vizsgáját: megnyerhetik az NB I/B Piros-csoport alapszakaszát.
Az nevet, aki a végén nevet
Ha nehezen is, de kikaparta magának a gesztenyét a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém, az NB I/B Piros-csoport – kisebb-nagyobb sérülésektől sújtott – éllovasa végül megmutatta a bravúrra készült és valójában sokat kellemetlenkedett ellenfélnek, hogy melyiküké a jobb csapat.
Féken tartanák őket
Nem kell hamut szórni a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém spílereinek a fejükre, mert a minap nem tündököltek, azt megelőzően pedig kikaptak, lévén, vezetik az NB I/B Piros-csoport tabelláját. A Budafoki KK otthonában, március tizennegyedikén (csütörtök, 18 óra) is azon lesznek, hogy a rivális ne tudjon ellenük semmi váratlant húzni.
1 2 3 4 5 ...