Fordított és nyert a Fradi Veszprémben

Jobb helyzetkihasználásának és Tóth Gyula bravúrjainak köszönhetően 4-3-ra győzni tudott a Ferencváros a Veszprém ellen vasárnap a futsal NB I-ben. Fehér Zsolt legénysége sorozatban a harmadik hazai vereségét szenvedte el.

Az elölről harmadik a hátulról második ellen – a futsal élvonal tizenkettedik fordulójában a huszonnégy pontos Balaton Bútor FC Veszprém a jó erőkből álló, de eddig mindössze négy egységet gyűjtő Ferencvárost fogadta vasárnap este zárt kapuk mögött.

IMG_9470
Képgaléria a cikk végén

Jó hír, hogy visszatérhetett a bakonyi kispadra Fehér Zsolt, aki a hét eleji, Nyírgyulaj elleni győztes találkozót betegség miatt kihagyta. Nem úgy a bokaszalag-szakadás után lábadozó Bognár Péter, illetve az izomsérüléssel bajlódó Bencsik Roland, akik továbbra is hiányoztak.

Pál és Rutai révén távoli lövésekkel próbálkozott a házigazda a találkozó elején, de kaput egyikük sem talált. Pál a második kísérleténél azonban már jóval pontosabb volt, Tóth Gyulának lábbal kellett védenie. Az 5. percben aztán már a rutinos portás sem segíthetett a fővárosiakon: Boromisza sarokkal tálalt Fridrichnek, aki egy gyönyörű csel után védhetetlenül a léc alá bombázott (1-0).

IMG_9518

A zöld-fehérek iparkodtak az egyenlítésért, de rendre pontatlannak bizonyultak. A bakonyiak tovább növelhették volna előnyüket, Rutai remek átadása a hosszú oldalon érkező Boromiszához került, aki a kapufát találta el. Mindkét kapus remekelt: Sásdi Bognár Bence kísérleténél volt résen, a másik térfélen pedig Rutai löketét spárgázta ki Tóth.

Öttel a szünet előtt Rábold iramodott meg a bal oldalon, majd tűzte rá a labdát, ám Sásdi jól zárta a szöget. A túloldalon Tatai maradt üresen, lőtt, Tóth pedig ugyancsak bravúrral hárított.

IMG_9526

Kisvártatva Fridrich duplázhatott volna, ám a kapufát trafálta telibe. A kipattanó Bencsik Ádámhoz került, aki már nem tudta bepofozni a labdát. A vendégek legjobbja, Tóth ismét bizonyította klasszisát, ezúttal Pál tíz méterről eleresztett szabadrúgását védte. A Fradi legnagyobb helyzete a hajrára maradt, amikor is a kilépő Hosszú löketét Sásdi hárította.

A második felvonás is Tóth-védéssel kezdődött, ezúttal Rutai tette próbára éles szögből a 38 esztendős hálóőr reflexeit. Jobban sáfárkodott a helyzetével a Ferencváros: a 22. minutumban ugyanis Büki lőtt a hálóba Sásdi lábai között (1-1).

IMG_9547

Nem sokkal később pedig a vezetést is megszerezték a vendégek. Bognár Bence lövése Sásdi fejét találta el, a labda pedig Bencsiket is érintve Hosszúhoz pattant, aki élt a kínálkozó lehetőséggel. Azonnal jött a válasz a mieinktől: Pál vágta be a jobb alsóba (2-2).

Máris jött az újabb fordulat: a félidő derekánál Hosszú passzába Tatai ért bele szerencsétlenül, amely nyomán Sásdi kapujába került a játékszer. Ezt követően a harmadik veszprémi kapufát is feljegyezhettük: ezúttal Tatai járt közel a gólszerzéshez. A vendéglátó tovább rohamozott az egyenlítésért, gólt azonban a rivális szerzett, hattal a lefújás előtt Bognár Bence lőtte ki a jobb alsó sarkot (2-4).

IMG_9591

Vészkapussal támadott a Fehér-csapat, előbb Rutai közeli lövését tolta ki Tóth, majd Tatai bombázott a kapu mellé. Tóth Rutai kilenc méterről elengedett szabadrúgását is hárította, majd Tar éles szögből eleresztett bombáját szedte ki. Boromisza négy másodperccel a vége előtt szépített (3-4), de többre már nem volt idő.

A Berettyóújfalu és a Kecskemét után az FTC is nyerni tudott a Március 15. utcai sportcsarnokban.

Futsal NB I, 12. forduló:
Balaton Bútor FC Veszprém–FTC-Fisher Klíma 3-4 (1-0)
Március 15. utcai sportcsarnok, zárt kapuk mögött. Vezette: Kovács G.
Veszprém: Sásdi – Tatai, Pál, Boromisza, Rutai
Csere: Spandler, Klcsó (kapusok), Palvek, Fridrich, Tar, Komáromi, Kiss M., Bencsik Á., Ábrahám
Vezetőedző: Fehér Zsolt
FTC: Tóth Gy. – Horváth Sz., Sámson, Büki, Cseri
Csere: Nyerges, Gellérfi, Rábold, Öregleki, Érsek, Hosszú, Fülöp, Bognár B., Milavecz
Megbízott edző: Machalek Attila
Gólszerzők: Fridrich (5.), Pál (25.), Boromisza (40.), ill. Büki (22.), Hosszú (25.), Tatai (29. – öngól), Bognár B. (34.)

Képgaléria