Csatlakoztak az eddig hiányzó fradisták a női kéziválogatotthoz

Két negatív koronavírusteszt után csatlakozhattak a Ferencváros játékosai a jövő csütörtökön kezdődő Európa-bajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatott keretéhez.

A zöld-fehérek szombaton 32-26-ra győztek a Krim Mercator Ljubljana vendégeként, a szlovén bajnok pedig a találkozó után jelezte: egy pályára lépő játékosánál a vizsgálat pozitív eredményt hozott. Így - a klub honlapjának beszámolja szerint - a Ferencváros azon játékosai, akik még nem estek át a fertőzésen, karanténba kerültek, míg a többi válogatott kerettag hétfőn csatlakozott a nemzeti csapathoz.


Fotó: MKSZ

Szerdán az érintettek túlestek a második tesztkörön is, és mivel mindannyiuknál negatív eredményt hozott mindkét vizsgálat, így ők is bevonulhattak az edzőtáborba.

Az Eb-n a magyar válogatott Kolding városában játssza csoportmérkőzéseit. A decemberi tornán 16 csapat szerepel és 47 mérkőzést játszanak. A csoportkörben a magyar válogatott 4-én Horvátországgal, 6-án Szerbiával, 8-án pedig a világbajnok Hollandiával találkozik. A csoportkörben Kolding és Herning is két-két, a középdöntőben pedig egy-egy csoportnak ad otthont, a döntő hétvégét pedig Herningben rendezik.

A magyar válogatott az Eb előtt, szombaton és vasárnap Svédországban játszik felkészülési összecsapást a házigazdával.