Marian Cozma emlékműavatás Veszprémben

Február 6-án, 14 órakor kerül sor a Marian Cozma emlékmű avatására a Veszprém Arénánál.

Az emlékmű a civil szféra és Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának összefogásával jött létre.

A veszprémi kézilabda szurkolók körében már Marian Cozma tragédiájának napjaiban megfogalmazódott az igény, hogy a román játékos emlékére szobrot állítsanak. Az elhatározást tettek követték és tavaly (2009) február 24-én elkezdődött a megvalósítás folyamata. Az emlékmű létrehozására indított civil mozgalom élére állt a Veszprém Kézilabda Fan Club, a veszprémi szurkolók bíróságon is bejegyzett szervezete, a fővédnöki tisztséget pedig az MKB Veszprém KC vezetőedzője, Mocsai Lajos vállalta.

A munkába a kezdetektől bekapcsolódott Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata, Debreczenyi János polgármester vezetésével és az elmúlt egy évben rengeteget dolgoztak azért, hogy az emlékmű létrejöjjön, jó példát mutatva a civil- és önkormányzati szféra együttműködésében rejlő lehetőségekről.

A kezdeményezők a mű elkészítésére Mihály Gábor Munkácsy-díjas szobrászművészt kérték fel. A Székelyhídon született művész sport témájú alkotásai a Lausanne-ban található Olimpiai Múzeumtól a Hungaroringen át a Puskás Ferenc Stadionig sok helyen megtalálhatók.


Forrás: veszpremkfc.hu

A mozgalom keretében több ezer ember közel 6 millió forintot gyűjtött össze, melyben megtalálható a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus által kiírt pályázaton elnyert 800.000 Ft összege, illetve a Magyar Labdarugó Szövetség 500.000 Forintos adománya. Minya Gábor békési kőfaragó ingyen biztosította az emlékmű posztamenséül szolgáló kőtömböt (melynek értéke: 2.5 m forint), míg a Pannonterv-Veszprém Kft szintén ingyenesen készítette el az emlékmű környezetének terveit, a kivitelezést pedig Veszprém Város Önkormányzata biztosította.

A szobor költsége: 4.6 millió forint

Az avatóünnepségre Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Veszprém Kézilabda Fan Club minden érdeklődőt szeretettel vár. Az ünnepségre jeles közéleti személyiségek is meghívót kaptak és jelen lesz Marian Cozma édesapja, Petre Cozma és két lánytestvére is. Az eseményt az MKB Veszprém KC weboldala (www.mkbveszprem.eu) két csatornán élőben közvetíti: az egyik csatorna a magyar nézőknek szól, a másikon a román nézők szinkrontolmács segítségével követhetik az eseményeket.

Terveink szerint megemlékező és avató beszédet mond:

Debreczenyi János Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere, Mocsai Lajos az MKB Veszprém KC csapatának vezetőedzője, a kezdeményezés fővédnöke, Petre Cozma, Marian Cozma édesapja, Remport Csaba az emlékjel létrehozását kezdeményező és koordináló Veszprém Kézilabda Fan Club elnöke, Ireny Comaroschi Románia magyarországi nagykövete, Neculai Ontanu Bukarest II. kerületi polgármestere, Dejan Peric az MKB Veszprém KC kapusa, valamint Mihály Gábor szobrászművész.

Közreműködnek: a Magyar Honvédség Légierő Zenekara és Veszprém Város Vegyeskarának tagjai.

Az ünnepség csapatunk kiváló játékosáról kell, hogy szóljon, ezért szeretnénk megkérni minden résztvevőt, hogy tartózkodjon bármiféle hangos megnyilvánulástól, rigmustól. Nyomatékosan szeretnénk megkérni a résztvevőket, hogy tartózkodjanak bárminemű politikai jelkép használatától, viselésétől, kérünk mindenkit, hogy ne hozzon magával semmiféle zászlót vagy transzparenst.

Reméljük, hogy méltó módon sikerül megemlékeznünk Marian Cozmáról!

Az eseményre mindenkit szeretettel várunk!

Veszprém Kézilabda Fan Club
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata