Megtépázott oroszlánok

A nehézségek ellenére győzni mennek Siófokra a Barabás-lányok, izgalmas szombat este elé nézünk.

A Siófok csapatával szemben jó élményei vannak a veszprémi lányoknak, hiszen tavaly tavasszal még az NB I/B-ben is legyőzték a balatonpartiakat, majd az élvonalban az első győzelmüket is a Siófok ellen aratták a Veszprém Arénában.

Azóta – a nyári teljes vérfrissítés után – még tovább erősödtek a szombati vendéglátók, még Dániából is igazoltak átlövőt a sikeres szereplés érdekében. Decemberben, felkészülési mérkőzésen sikerült már ezt a gárdát is legyőzni idegenben, ezúttal két nagyon fontos bajnoki pont a tét.

 

A Ferencváros ellen elért döntetlent követően nem volt irigylésre méltó hete a veszprémieknek, komoly sérülések és betegségek nehezítették a felkészülést. Weigel Zita bal térde két helyen is elszakadt, minél előbb operálni kell, sajnos hosszú kihagyás vár rá. Épphogy felépült sérüléséből Vida Ingrid, a műtött keresztszalagja újra elszakadt, rá is újabb operáció vár. A maródiak listájához betegség miatt csatlakozott a hét elején Gerstmár Renáta és Veszeli Judit is, de szerencsére ők már csütörtökön edzettek, és ha nem is száz százalékos állapotban, de harcra készen várják a hétvégi összecsapást.

nekimegyünk a siófoknak

- A Siófok egyre jobb csapat benyomását kelti, odahaza kettőzött erővel küzdenek. Weigel Zita kiesése rendkívül fájó, hiszen ő igazi Siófok-specialista, rendre 6-8 gólt termelt ellenük. A nehézségek ellenére jó élményeink vannak a Siófokkal kapcsolatban, a legjobb formánkat akarjuk mutatni. Egységes, jó védekezésre van szükségünk ahhoz, hogy az ellenfélnek meg kelljen dolgoznia minden gólért. A Siófok folyamatosan fog tudni cserélni, így színesebben fog tudni játszani, mi viszont a saját tempónkban akarunk lépést tartani velük. Nekimegyünk az ellenfélnek, és közben ki akarjuk élvezni a játékot – mondta határozottan Gyurka János, a VBKC mestere.

Kellőképpen tartanak a mérkőzéstől a siófokiak is, akik a Hódmezővásárhely elleni fiaskót akarják feledtetni lelkes szurkolótáborukkal. A csapat hivatalos honlapján megemlítik Ábrahám Szilvia múlt heti nyilatkozatát, mely szerint „nagyon kellett volna a győzelem, de így most már nincs más lehetőségünk, mint idegenben rommá kell vernünk a Siófokot!” Óvatosan, de bizakodóan várják a balatonpartiak a szombati összecsapást, mindenképpen nyerni akarnak.

Mindkét csapat győzelemre tör, tehát igazi négypontos mérkőzést láthatunk szombaton. A lányoknak elkél a biztatás, de aki nem tudja a helyszínen megnézni a mérkőzést, az a csapat hivatalos honlapján is figyelemmel kísérheti élőben.

Siófok KC – Veszprém Barabás KC 01.30. (szombat) 18:00, Siófok