Továbbra is nyeretlen az FCV
Érződött a tét a mérkőzés kezdetén, mindkét csapat stabil védekezésből igyekezett támadásokat vezetni. A körülbelül 500 kilátogató néző a 9. percben örülhetett, amikor is Tar egy szemfüles találattal megszerezte az áhított vezetést az FCV-nek. A gól lendületet adott és sorra vezettük a támadásokat és a vendégcsapat remeklő kapusa miatt nem tudtuk növelni előnyünket. A félidő lefújásakor 1:0-át mutatott az eredményjelző.
A szünetben VEHIR.HU sport-kvíz sorsolásával kedveskedtünk szurkolóinknak és nem maradhatott el az „angyalok” fellépése sem.
A második játékrész elején kiegyenlített küzdelem folyt, egészen a 7. percig, amikor „szokásos” hibánkból egyenlített az ellenfél, ami őket lendítette játékba és 2 perc múlva már a vezetés is náluk volt. Küzdött csapatunk az egyenlítésért, de a támadások végén hiányzott a koncentráció, és egy kontratámadás után már kettő gól volt a Cső előnye. A 36. percben Bényi rég látott bombájával visszajöttünk a mérkőzésbe. Mindent egy lapra feltéve rohamoztunk, de nem sikerült a kapuba találni, sőt egy szép lövéssel Krizbai beállította a 2:4-es végeredményt.
Összességében továbbra se találja önmagát csapatunk, aki a bajnoki felkészülés alapján többre hivatott. Most van szükség a csapategységre, az összefogásra, és emelt fejjel tovább dolgozni és minél hamarabb elindulni felfelé!
1. Futsal Club Veszprém - Üllő FC Cső-Montage 2:4 (1:0)
Veszprém: Sárdi - Bényi, Tar, Hazuga, Szabadfi, csere: Kasza, Pálfi, Finta, Farkas, Vas, Marosvölgyi, Weisz
Vezetőedző: Németh Gábor
Cső-Montage: Wimmer - Simon, Krizbai, Klacsák, Lantos, csere: Mezőfalvi, Magyar, Takács, Erdős, Breuer, Szalay, Laucsek
Vezetőedző: Jávor István
Gólszerzők: Tar a 9. és Bényi a 36. percben, illetve Krizbai a 27. és a 39., Simon a 29., Magyar a 34. percben.