Soproni győzelem a rangadón

Nagy küzdelemben, megérdemelt győzelmet aratott a SMAFC kosárcsapata a listavezető VESC ellen az NB1/B 9. fordulójának csütörtöki mérkőzésén.

Karácsonyi duplájával indult az NBI/B nyugati csoportjának rangadója, majd egy-egy rossz támadás után Faragó hárompontos kosarával már a vendégeknél volt az előny. Fekete újabb trojkájával már 6-4-re vezetett a Veszprém, de Szlávik kosár+büntetős akciója után ismét a hazaiak voltak lépéselőnyben. Nagy küzdelem folyt a pályán, egyik fél sem tudott komolyabb előnyre szert tenni, mind a két együttes fegyelmezetten játszott. Faragó és Mérész távolról szinte nem tudott hibázni.

A második negyedben már több volt a pontatlanság, sok fault tarkította a játékot. A hazaiaknál Kovács és Karácsonyi, a vendégeknél Horváth és Kováts gyűjtögette a személyi hibákat. A Veszprém távolról továbbra is eredményesnek bizonyult, a soproniak leengedtek védekezésben. 31-38-as vendég vezetésnél Horváth József időt kért, ami meghozta a várt fordulatot az hazaiak játékában, Balogh és Karácsonyi kosaraival zárkózott a SMAFC-NYME, amely védekezésben is sokat javult.


Forrás: petix.hu

Eközben a Veszprém egyre inkább a játékvezetői ítéletekkel és a reklamálással volt elfoglalva. Ebben főleg Faragó járt az élen. Ennek ellenére Mérész és Oltárczy pontjaival tapadt ellenfelére a VESC. Szlávik két gyors kosara még nagyobb löketet adott a soproniak játékának, akik Balogh trojkájával már 62-51-re megléptek. Szájer József időkérése sem segített a látogatóknak. A hazaiaknál a csereként beálló Czukor-Halász-Herczeg trió is sokat hozzátett a játékhoz, akik mind a pontgyűjtésben, mind pedig védekezésben is remekeltek.

A SMAFC-NYME megnyugtató előnnyel kezdhette a záró tíz percet. Kissé visszaesett a korábbi lendület, de ez inkább csak a védekezésben mutatkozott meg. Gyorsan összeszedtek négy csapathibát a soproniak. A Veszprém nem adta fel, és Mérész kosara után 78-67-nél időt kért Horváth József. Míg a hazaiaknál sikerült rendezni a sorokat, addig a vendégeknél elszakadt a cérna. A második félidőt teljes egészében végig reklamáló Faragó megkapta a technikai hibát, ami után - egy korábbi fault miatt - Balogh négy büntetőt dobhatott és mind be is talált. A mérkőzés végére a szépszámú hazai közönség lelkes buzdítása mellett teljesen felszabadultan játszhattak a soproniak, akik végül 92-75-re diadalmaskodtak.

SMAFC - Veszprémi Egyetem SC 92-75 (25-26,20-16,27-17, 20-16)

Sopron, 150 néző. Vezette: Benedek Z., Szalai Zs.

SMAFC: Szlávik 15/6, Balogh 25/6, Karácsonyi 13/3, Kovács 6, Csaplár-Nagy 9. Csere: Takács 15/3, Czukor 2, Halász 3/3, Herczeg 4. Edző: Vetési Imre, Horváth József

VESC: Kováts 9/6, Mérész 17/6, Faragó 27/15, Horváth 4, Fekete 7/6. Csere: Oltárczy 7/3, Kiskós 4, Czakó. Edző: Szájer József