Egy hajszálon múlott az egyenlítés

A félidőben három góllal vezetett a Győr ellen az MKB Veszprém II, de a második félidőben futnia kellett az eredmény után.

Az NBI/B 5. fordulójában fogadta az MKB Veszprém KC II a FAB ETO Győr együttesét. Kissé álmosan kezdte a találkozót mindkét csapat, a vendégek szereztek vezetést, de az 5. percben már a hazai oldalon volt az előny 3-1-re. Nagyobb előnyt nem sikerült kicsikarni, a Győr 5-5-nél egyenlített.

Kettős emberelőnybe került a hazai csapat, Kancel Ottó hetesből újra megszerezte a vezetést, de ezután két támadást is elhibáztak a veszprémiek, így a létszámfölényből csak egy gólt sikerült szerezni (6-5). A vendégek a 18. percben tudtak újra egyenlíteni (8-8), de a folytatásban Stranigg János és Németh Balázs góljaival egy remek szériát produkáltak a veszprémiek. Már a 20. percben vezettek három góllal (11-8), az előny pedig ki is tartott a szünetig (13-10).

Rémálomszerűen indult a második játékrész a Veszprém számára, a Győr négy perc alatt egyenlített, majd hiába vette vissza Pásztor Máté a vezetést, újabb vendég gólok következtek. A hazaiak hét percig nem tudtak betalálni, a vendégek viszont Vékony Tamás vezérletével négygólos előnyre tettek szert (14-18), a veszprémiek pedig futhattak az eredmény után.

Négy perc alatt feljöttek a mieink egy gólra (17-18), miközben felforrósodott a hangulat, leginkább a győriek nem bírták cérnával. Füzesi Zsolt durván szabálytalankodott Kancel Ottóval szemben, jutalma egy piros lap lett. Németh Balázs értékesítette a megítélt büntetőt, Strannig János pedig egyenlített (20-20). A vezetést nem sikerült azonban átvenni, két perccel a vége előtt kettővel mentek a vendégek, miközben szövegelés miatt két piros lapot is begyűjtöttek (21-23). Kancel Ottó szépített, majd az egyenlítés lehetősége is a kezében volt, de a megítélt időntúli hétméterest a kapu fölé bombázta (22-23). Összességében azonban ez a csata nem rajta ment el!

Mérkőzéstükör

Kiss Szilárd: - Nem játszottunk fiatalos játékot, és ez megbosszulta magát. Lassan kézilabdáztunk, nem értem, hogy miért.

MKB Veszprém KC II. - FAB ETO Győr 22-23 (13-10)

Veszprém: Ignácz György, Komendánt Endre, Galambos Bence, Patkós Péter 1, Zivan Pesic 1, Pető Martin, Sápi Adorján, Stranigg János 7, Kancel Ottó 4, Vizes Patrik 1, Németh Balázs 6, Schmidt Olivér, Gyene Norbet, Pásztor Máté Szabolcs 2
Edző: Kiss Szilárd 

Győr: Mészáros Tibor 1, Sarmon Szabolcs, Vékony Tamás 10, Füzesi Zsolt, Paár Olivér 8, Sipos József 1, Kovács Ábris, Szabó Máté 1, Táncos Márk, Benkovits Márk 2, Konkoly Áron, Menyhárt Máté
Edző: Harta Béla

Hétméteresek: 5/4, illetve 4/2
Kiállítások: 8 perc, illetve 12 perc
Kizárások: 0, illetve 3

 galeria_140

Képgaléria