Küzdelmes győzelem a Kanizsa ellen

A szívósan játszó kanizsaiak ellen folytatta remek szereplését a VESC NB1/B-s kosárlabdacsapata, akik hazai pályán veretlenül zárták az alapszakaszt.

Jól kezdte a mérkőzést a hazai csapat, azonban a negyed derekára a kanizsaiak utolérték Mérészéket, sőt a vezetést is sikerült átvenniük (8:10). Mindkét együttes sok hibával játszott, a bakonyiak sok pontatlan dobást eresztettek el, egyedül Bovánovics volt az, aki szinte nem tudott hibázni, tízedik pontjával háromra faragta hátrányát a VESC (17:20), majd az utolsó percben az előnyt is sikerült visszavenni (21:20).

A második negyedben tovább folytatódott a hullámzó játék, a kanizsai csapat szívósan védekezett, mégis hat ponttal meglépett a Veszprém (29:23). Hatalmas küzdelem folyt a pályán, minden labdáért óriási csata folyt, s helyenként a vendégek talán túl agresszívan léptek fel, valamint hol a játékvezetőket, hol a hazai játékosokat hergelték. Jillingék azonban nem ültek fel a provokációnak, és az első félidő végéig megtartották a hatpontos előnyt (37:31).


Tovább képek: foto24.hu

 Remekül kezdte a második játékrészt a bakonyi gárda, Szabó Balázs kosaraival tíz pontra nőtt a különbség a két csapat között (41:31). A vendégek azonban továbbra is szívósan harcoltak, Hoffmann és Murvai kosaraival lefaragták a hátrány felét (22. perc: 41:37). Mielőtt még a zalaiak feljebb zárkóztak volna, mesterük egy teljesen egyértelmű szituáció után heves reklamálásba kezdett, melynek jutalma egy technikai lett. Mérész élt a lehetőséggel, mind a négy büntetőt sikeresen abszolválta, majd Jilling és Bovánovics is eredményes volt, kialakítva a mérkőzés addigi legnagyobb különbségét (49:38). A kanizsaiak azonban nem roppantak össze, egy időkérés után rendezték a sorokat, míg a hazaiak támadásban sokat hibáztak, így Tóth Attila triplájával, majd a sorozatos büntetőkkel a 28. percre ismét csak két pont a VESC előnye (53:51). Az utolsó percben Bovánovics egy triplával jelentkezett, majd Jilling is betalált, így a záró felvonásra hat pontos veszprémi előnnyel fordulhattak a csapatok (61:55).

A bakonyiak úgy kezdték az utolsó tíz percet, ahogy az előző negyedet. Mérész előbb messziről talált a gyűrűbe, majd ziccerben sem hibázott, miközben Bovánovics értékesített két büntetőt, így a 32. percben 68:57 állt az eredményjelzőn. Majd következett egy kisebb hazai hullámvölgy, Zsámár kosarai révén hat pontra zárkóztak a vendégek, miközben Kiss Botond és Szabó Balázs is kipontozódott (68:62). A remekül játszó Bovánovics azonban egy triplával megnyugtatta a kedélyeket, sőt Nagy Róbert és Szathmáry kosarával ismét tíz pont fölé került a különbség (34. perc: 75:62). Az utolsó percekben már nem változott jelentősen a differencia a két gárda között, Jilling és Mérész révén megtartotta előnyét a VESC a lefújásig (92:77).

mérkőzéstükör

Molnár István: A Kanizsa minden mérkőzésen így játszik, igen agresszív védekezést alkalmaznak, és ezt váltogatják a zónavédekezéssel. Lehetett látni, hogy a mi csapatunkat a zónázás eléggé lelassította, nem tudtuk a saját játékunkat játszani, ezért voltak gondjaink. Úgy gondolom, hogy a csapat és a közönség közösen kiharcolta ezt a győzelmet, aminek azért is örülünk, mert az elmúlt években hazai pályán nem sikerült megőrizni a veretlenségünket az alapszakaszban, most ez sikerült. Úgy érzem, ez a csapat mindent megtett azért, hogy a legelőrébb végezzen, most már teher nélkül vághatunk neki az utolsó két összecsapásnak, előbb a Sopron, majd a Bonyhád otthonában. A mai sikerrel már biztos a négy között vagyunk, sőt legrosszabb esetben is a csoport második helyén végezhetünk. Ezt mindenképpen nagy bravúrnak tartom. Most olyan két mérkőzés fog következni, ahol nem mi leszünk az esélyesek, de ez a csapat már többször bebizonyította, képes felállni a padlóról, mind a két ellenfélhez úgy utazunk, hogy mindent megteszünk a győzelemért. 

veszprémi egyetem sc - kanizsa kk 92:77 (21:20, 16:11, 24:24, 31:22)

Vetési Albert Gimnázium 500 néző. Vezette: Tóth Kálmán, dr. Magyari Tibor.

VESC: Nagy 8/3, Mérész 20/6, Jilling 20/6, Szabó 8, Bovánovics 27/9. Csere: Oltárczy 3, Szathmáry 4, Kiss B. 2. Edző: Molnár István.

Nagykanizsa: Stárics 2, Hoffmann 15, Balogh 4, Beck 3, Murvai 16/3. Csere: Klír 3, Kovács D. 7/3, Zsámár 12, Tóth 15. Edző: Farkas László.

Statisztika:
Dobás összesen: 51,7%, ill. 52,9%.
Közeli: 68,2%, ill. 61,3%.
Középtávoli: 50,0%, ill. 40,0%.
Távoli: 36,4%, ill. 40,0%.
Büntető: 84,6%, ill. 58,3%

Lepattanók:
védő: 23, ill. 20.
támadó: 10, ill. 5.

Szerzett labda: 14, ill. 8.
Eladott labda: 12, ill. 18.

Utánpótlás mérkőzésen:
Veszprémi Egyetem SC - Kanizsa KK 76:72 (27:24, 9:19, 17:13, 23:16)
Legjobb dobók: Kovács B. 27/15, Pintér 20/6, Kiskós 14, Lőrincz 11, illetve Lovas 32/6, Imre 13/3, Barabás 13.