Ötven gól felett a Veszprém

A Telekom-Veszprém a papírformának megfelelően kiütéses győzelmet aratott az Eger otthonában a férfi kézilabda NB I pénteki mérkőzésén.

A találkozót a hazai csapat kezdte, mi a Descat, Casado, Ligetvári, Pechmalbec, Remili, Marguc sorral álltunk fel, a kapuban Nacho Biosca, támadásban Kosorotov érkezett. A találkozó első gólját az Eger szerezte szélről, melyre gyorsan 2 veszprémi találat is érkezett. 1-2 volt az állás a második percben. Kettőt ugyan hibáztunk támadásban, de 5 perc játékidő után 3-6-os állást jelzett az eredményjelző, hiszen Gasper Marguc kétszer is beköszönt. Tóth Edmond időt kért a 7. percben, de Marguc ezután is nagyon élt, 4/4 gól 7 perc alatt(!) Kosorotov szerezte meg első gólját, a 15. percben az állás 6-12 volt. Majd Nacho Biosca védett egy hetest a 18. percben. Közben cseréltünk, Casado, ElDeraa, Sandell, Fabregas lépett a pályára. (6-14) Labdákat szereztünk, Biosca 50% fölött, és növelni tudtuk a tempót is, így könnyedén alakítottunk ki gólhelyzetet, és lőttünk gólokat. A 24. percben 7-20-as állásnál kért időt újra az Eger. Nyílt tovább az olló, Momir Ilic a 29. percben egy figurára kérte ki az első idejét. (8-23) Közben nagyszerű hangulat uralkodott a teltházas egri csarnokban, a figurát gólra is váltottuk, 8-24. A félidő: 9-25. Nacho Biosca: 53%.


Fotó: Peka Roland/handballveszprem.hu

A második félidőt a Veszprém kezdte, méghozzá a Vailupau, Remili, Pechmalbec, Ligetvári, Kosorotov, Elísson sorral. Támadásban Sandell érkezett. A kapuban Nagy Benedek. Az első gólt Kosorotov szerezte, és 5 perc után beállt a 20 gólos különbség is, 10-30 (!) Dragan Pechmalbec a 40. percben megszerezte 200. gólját Veszprém mezben, az állás 11-35 volt. A játék képe továbbra sem változott, nem vettünk vissza a lendületből, hajtottunk. 45 perc után: 13-40 volt, majd 15-40-es állásnál, a 47. percben az Eger kikérte harmadik idejét is. Időkérés után Ligetvári Patrik érkezett balátlövőbe, Fabregas beállóba. Patrik meg is hálálta gyorsan a bizalmat 3 gólt lőtt zsinórban. Az 56. percben 21-46-nál Nagy Benedeket buzdították társai, de sajnos a hetest nem tudta hárítani, mindenesetre 30% felett ő is. Nem álltunk meg az 50. gólunkat Mikita Vailupau jegyezte. 21-50 volt az 59. percben. A vége: 22-51 lett.

Edzői értékelések

Tóth Edmond: Örülök, hogy ilyen sokan kilátogattak a találkozóra, de nagyobb ellenállásra számítottam magunktól. Azt gondolom, hogy rosszkor játszottuk ezt a mérkőzést a mi szempontunkból, hiszen a Veszprém a mostani időszakában nem engedheti meg magának, hogy egy pillanatra is kiengedjen. Éreztük ezt az utolsó percig. Komoly erődemonstrációt tartottak, sajnos, ha ők így játszanak, akkor ez az eredmény.

Momir Ilic: Egy komoly mérkőzést játszottunk, ahogy kértem a fiúktól a találkozó előtt. Azt gondolom, elégedett lehetek, 51 gólt lőttünk, 9 gólt kaptunk az első félidőben. Az elején volt egy kis problémánk a beállóval, de szerencsére sikerült megoldani. Egy lépéssel előrébb vagyunk tehát, de jövő héten a Bajnokok Ligájában a Portót fogadjuk, ott sokkal nagyobb erőfeszítéseket kell tennünk, hogy sikeresek lehessünk.

A pályán belülről

Lezák Áron: Gratulálok a Veszprémnek, megmutatták, miért játszanak a Bl-ben… Sajnos sok technikai hibánk volt, ami tovább rontotta ezt a helyzetet. Le kell vonnunk a következtetést. Köszönjük a szurkolóknak a támogatást!

Nagy Benedek: Komolyan vettük a találkozót, ahogy Momo kérte tőlünk, tényleg 60 percig hajtottunk, 100%-ot adtunk ki magunkból. Támadásban, védekezésben egyaránt. Úgy gondoltuk nehéz dolgunk lesz, hiszen az Eger legyőzte a Balatonfüredet az első fordulóban, Tatabányával szoros meccset játszott. Tényleg jó erőket képviselnek. Sok sikert szeretnék nekik a továbbiakban!

QHB Eger - Telekom Veszprém 22:51 (9:25)

QHB Eger: Ágoston, Marczika – Kiss, Tóvizi 3, Kavin 2, Lezák 2, Boros 3, Nastaj 2, Száva, Bajus 2, Tóth, Juhász, Silva 2, Maracskó 1, Zennadi 5.

Telekom Veszprém: Biosca, Corrales, Nagy – Descat 3, Sandell 6, Elísson 7, Ligetvári 4, Marguc 5, Remili 1, ElDeraa 2, Pechmalbec 5, Vailupau 4, Casado 2, Fabregas 7, Kosorotov 5.

Kiállítások: 6 perc ill. 4 perc
Hétméteresek: 1/3 ill. 1/1