További híreink

4 nap 2 verseny 13 érem
A Mountain Bike sport olimpiai szakágában, a Cross-countryban azaz XCO-ban az utánpótlás korú versenyzőknek már a második fordulót, míg a felnőtteknek az első fordulót rendezték meg, a nagykanizsai Csónakázó-tó melletti Bike Park kifejezetten erre a szakágra épített pályáján, április utolsó hétvégéjén.
Kell a kerékpározás minden iskolába! - Diákolimpia Kerékpáros Országos Elődöntő volt Veszprémben
Közel száz diák küzdött április 21-én a Fenntarthatóság MindenKOR rendezvény keretén belül a Séd patak völgyében a Kerékpáros Diákolimpia Országos Elődöntőjében, amit a Veszprémi Kerékpáros Egyesület (Veszprem Cycling Academy) és a Veszprémi Spartacus SE szervezett. Veszprém megye mellett Vas, Zala, Fejér és Győr-Moson- Sopron megyékből érkeztek a két olimpiai szakág a BMX Cross és a Mountain Bike XCO versenyeire a diákok, akik „B” kategóriás, azaz versenyzői engedéllyel nem rendelkező döntőre szerették volna kvalifikálni magukat.
Ha kell az eredmény, a veszprémi bringás lányokra mindig lehet számítani!
Több fronton támadtak a veszprémi bringások április közepén. Kaposvár mellet Mountain Bike Maratonon álltak dobogóra fiataljaink ahol az U15-ös Kondor Kornél korosztályos első és az U23-as Zoboki Péter abszolút 2. lett, továbbá országúti időfutamon is vitézkedtek felnőtt versenyzőink Tatabánya mellet. De volt, akin a technika fogott ki és volt, akinek a téli felkészülés nem sikerült, mert a szeszélyes időjárás miatt sokat kényszerült a kerékpárosok által nem kedvelt beltéri görgőzésre.
Itthon és külföldön is dobogón a veszprémi kerékpárosok
A Magyar Kupasorozat kezdete előtti utolsó külföldi versenyén, a horvát tengerparton álltak rajthoz a veszprémi kerékpárosok.
Két új bajnoki címmel gazdagodtak
Értékes helyezésekkel, tapasztalatokkal és persze két új bajnoki címmel gazdagodott a VKE, a Zalaegeszegen rendezett cross country (XCO) országos bajnokságon.
Dináék vitték a prímet
Az évszaktól szokatlanul jó idő várta azt a 220 versenyzőt, aki rajthoz állt a LOcarGO Veszprém Cross terepkerékpár-verseny 16 kategóriájában vasárnap. A férfi elitversenyt Dina Márton, a nőit a londoni olimpikon Benkó Barbara nyerte.
Vasárnap Veszprém lesz a cyclocross fővárosa
Tizenhat kategóriában, az előzetes nevezések alapján közel kétszáz bringás érkezik Veszprémbe, a LOcarGO Veszprém Cross terepkerékpár-versenyre, a magyar cyclocross kupasorozat harmadik futamára november 20-án. A versenyzőket változatos terep és akadálysor várja vasárnap a „királynék városában”.
Homokágyban, parkban és teherautó platón bringáznak Veszprémben
A királynék városába, Veszprémbe érkezik november 20-án a "téli kerékpáros cirkusz". A bakonyi megyeszékhelyen ötödik alkalommal rajtol a LOcarGO Veszprém Cross terepkerékpár-verseny, a magyar cyclocross kupasorozat harmadik futama.
Negyedszer is Herczig győzött
Herczig Norbert nyerte az országos bajnokság idei negyedik futamát, a 23. Veszprém-ralit.
A mountain bike olimpikon a veszprémi utánpótlás edzésen
Parti András a Waberer's evopro MTB Team versenyzője, kétszeres olimpikon Rió előtt Veszprémbe látogat és részt vesz a VKE-Nelson Pepperl+Fuchs MTB Team utánpótlás edzésén.
... 2 3 4 5 6 ...