A végén kell vezetni! - MKB Veszprém KC – Montpellier HB 27–26 (13–15)

Szenzációs hajrát nyitott az 55 percen keresztül hátrányban lévő MKB Veszprém KC a Montpellier ellen, és megduplázta előnyét a francia bajnokkal szemben. Mocsai Lajos együttese továbbra is száz százalékos a csoportban, és négy ponttal előzi meg ma este legyőzött ellenfelét.

A Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában fogadta az MKB Veszprém a francia bajnok Montpellier Agglomération HB csapatát. Nagyon sokan tudták, hogy fontos mérkőzés vár a mieinkre, ezért tiszteletüket tették a Veszprém Arénában. Többek között Zdravko Zovko, a Veszprém egykori trénere, Kirsner Erika világbajnoki ezüstérmes kézilabdázó, illetve a kezdődobást elvégző, kiváló úszó, Cseh László is együtt szurkolt a hazai közönséggel.

A mérkőzést a hazai csapat kezdte kevés sikerrel, ugyanis az első lehetőségek kimaradtak. A találkozó első gólját Di Panda szerezte meg, majd Karabatic is betalált, így 0:2 lett az eredmény. Az 5. percben született meg az első veszprémi gól, amelyet Vujin lőtt, majd Terzic kiegyenlített. (2:2) Accambray lőtt a hálóba, illetve Juricek szerzett labdát és a különbség ismét két gól volt. (2:4) A 10. percre újra nőtt a differencia, ami annak volt köszönhető, hogy két hétméterest is hibáztak a veszprémiek, illetve, a franciák sorra értékesítették helyzeteiket. (3:6) Innentől kezdve a Mocsai-legénység az egész meccsen futhatott az eredmény után. A 21. percben Guigou góljával megint három gólos fórban voltak a gallok. (9:12) Perez pályára lépése láthatóan felpezsdítette a csapatot, először labdaszerzéséből és gólpasszából Iváncsik Tamás talált a kapuba, majd ő maga is értékes gólt szerzett. Ezt követően Vujin belőtte az egyenlítő találatot (13:13), ám az öröm nem tartott sokáig, ugyanis Guigou büntetőt értékesített. (13:14) A lehetőség megvolt, hogy ismét egyenlítsenek a bakonyiak, de helyette Accambray növelte a Montpellier előnyét, így kialakult a 13:15-ös félidei eredmény.


További képek a képre kattintva

A második játékrész egy újabb kimaradt hétméteressel indult veszprémi részről, majd 5 perc után Császár megszerezte a Veszprém tizennegyedik és egyben a félidő első gólját. (14:15) Ebben a félidőben is a franciáknál volt folyamatosan az előny,(15:17) veszprémi oldalról ziccerek maradtak ki, és büntetőt is hibázott az MKB.(16:19) Bojinovic, illetve Sulic duplája után az eredmény 20:22 volt. A kapuscserét követően Peric váltotta Fazekast a veszprémi kapuban, majd egyből ziccert is hárított. Az utolsó tíz percben felgyorsultak az események, Bojanovic büntető gólja után ismét Perez villogot. (21:23) Az 53. percben Accambray találatát egy kétperces büntetés követte, melynek Obradovic volt az elszenvedője. (21:24) Az utolsó öt percben pedig elkezdődött a csoda, a közönség felállva próbálta a lehető legtöbbet kihozni imádott csapatából, aminek meg is lett az eredménye. Zsinórban öt gólt dobott a Veszprém, anélkül, hogy egyet is kapott volna. Először Vujin, majd Sulic talált az ellenfél kapujába, majd Gulyás – a hazai közönség ovációja mellett – kiegyenlített. (24:24) Ekkor már teljes extázisban voltak a szurkolók és a veszprémi játékosok is. Az 56. percben Császár révén először a mérkőzés során megszerezték a vezetést, sőt Iváncsik Gergő góljával kettőre növelték a különbséget. Hosszú idő után Bojinovic gólt szerzett a franciáknak, de az előny még mindig a Veszprémé volt. (26:25) Mint később kiderült, a győzelmet érő találatot az ifjú titán, Nagy Kornél szerezte. (27:25) Az 59. percben az egész meccsen kiválóan játszó, kilenc gólt szerző, francia Accambray még közelebb próbált férkőzni a veszprémiekhez.(27:26) Az utolsó percben is lehetősége nyílt a Montpelliernek, hogy pontot raboljon, ám a Mocsai-legénység teljes összeszedettséggel, kiváló védekezéssel és némi szerencsével kivédekezte a helyzetet, így a 60. perc végére kitörhetett az örömünnep.

Ismét megmutatta az MKB Veszprém a világnak, hogy nem véletlenül választották a Veszprém Arénát a legjobb hazai pályának, itt bármire képes a hazai csapat. A fantasztikus közönségnek, akik az utolsó percekig bíztak csapatukban és annak győzelmében, megérdemelt ajándéka volt ez a győzelem, melyet hatalmas küzdelemben szerzett meg a kedvenc csapat.

Mérkőzéstükör

Patrice Canayer: Gratulálni szeretnék a Veszprémnek, mindig egy különleges érzés eljönni a csarnokba. Mind a két csapat kitett magáért, és színvonalas meccset játszott. Nagy csalódás a vereség, a mérkőzés lefolyása alapján egy döntetlen lett volna az igazságos. A veszprémi csapat mindent megtett, hogy szorult helyzetbe hozzon minket, és a végjátékra ez sikerült is nekik.

Michäel Guigou: Peric pályára lépése előtt türelmesen játszottuk, jól kiviteleztük a támadásainkat, a kapusteljesítmény is kiváló volt. Nehéz teher, hogy egész mérkőzés alatt egy csapat fut az eredmény után,de a Veszprém fordítani tudott. Gratulálok a Veszprémnek.

Mocsai Lajos: Nagyon jól felépített kézilabdát játszott a francia csapat, a játékstílus, a játékerő borzalmasan nehéz mérkőzést ígért. Nem volt arra sem időnk, sem pedig partnerünk, hogy megfelelően felkészüljünk a Montpellier stratégiájára és játékstílusára. A franciák felgyorsították a játékot, mi pedig sok hibát vétettünk főleg a befejezéseknél, illetve a védőjátékot nem tudtuk precízen végrehajtani, mert megtalálták rá mindig a megfelelő ellenszert. Komoly gondot okozott az ellenfél kapusteljesítménye, ám szerencsére Peric felnőtt a feladathoz. Az első félidőben a rutinos játékosokkal próbáltuk megnehezíteni az ellenfél dolgát, a fiatalok pedig a második játékrészben kaptak lehetőséget. Sikerült az utolsó negyed órára megtalálni a gyenge pontokat a francia védelemben, és kevesebb hibával befejezni a támadásokat. Csodálatos mérkőzés volt, csodálatos közönséggel, a hazai csapat óriási erőfeszítéssel itthon tartotta a két pontot.

Császár Gábor: Gratulálok a Montpellier-nek, nagyon színvonalas mérkőzést láthattak a nézők. Úgy gondolom, hogy a második félidőben újult erőt tudtunk belevinni a játékba a fiatal játékosokkal. A fantasztikus közönség belehajszolt minket a győzelembe, a végjátékban pedig még a szerencse is mellénk állt, és sikerült megszerezni ezt a fontos két pontot.

MKB Veszprém KC – Montpellier HB 27–26 (13–15)

Veszprém: Fazekas Nándor - Iváncsik Tamás 3, Marko Vujin 7, Nikola Eklemovic, Renato Sulic 4, Mirsad Terzic 2, Iváncsik Gergő 4, csere: Dejan Peric, Császár Gábor 2, Carlos Perez 3, Gulyás Péter 1, Nagy Kornél 1, Uros Vilovski, Laluska Balázs, Evgeni Lushnikov
Edző: Mocsai Lajos

Montpellier: Stochl - Di Panda 3, Tej, Juricek 2, Nikola Karabatic 4, Accambray 9, Guigou 4/1, csere: Kavticnik 1, Luka Karabatic, Bojinovic 3/1, Obradovic, Grebille
Edző: Patrice Canayer

Kiállítás: 6 perc illetve 8 perc
Hétméteres: 3/0 illetve 3/2