Lékai Máté: Szurkoljunk ezerrel a női válogatottnak, hogy legalább ők eljussanak Tokióba

A kézilabda Európa-bajnokság rajtja előtt Gulyás István keretéből kimaradt Lékai Máténak épp úgy fáj, hogy a magyar válogatott csak kilencedik lett, mint azoknak a játékostársainak, akik ha elkerülik a Portugália elleni fiaskót, elődöntősök is lehettek volna, ennek köszönhetően pedig az olimpiai selejtező torna résztvevői.

A csoda azonban nem történt meg, az ötkarikás álom szerdán este 60 perc leforgása alatt foszlott szét.„Csalódott vagyok, és még sokáig nyomja majd a lelkemet, hogy nem mehettem el az Európa-bajnokságra, még inkább az, hogy Rió után Tokióban sem sorakozhat fel magyar férfiválogatott az olimpiai kézilabda tornán - nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak Lékai Máté, aki 2012-ben a londoni nyári játékokon az előkelő negyedik helyen végzett válogatott tagja volt. – Ehhez csak annyit tudok hozzátenni, hogy én akkor is a mostani Európa-bajnokság boldog és büszke résztvevője lettem volna, ha a csoportkörben háromszor is vereséget szenvedünk. Szerencsére nem így történt, ezért csak gratulálni tudok az EB-t megjárt játékosoknak. Ez a végkifejlet volt megírva a sors könyvében, rossz a szájunk íze, de tovább kell lépni, rendezni a sorokat, és a jövő feladataival foglalkozni.”

Norvégia az esélyes, Szlovénia a legkevésbé
A tavaly novemberben a lengyel Kielce elleni Bajnokok Ligája mérkőzésen súlyos keresztszalag sérülést szenvedett Lékai Máté az év hátralévő heteiben a hazai és a nemzetközi mérkőzéseket is kihagyni kényszerült, most pedig csak a nézője lehetett a hajrájához közeledő Európa-bajnokságnak.


Fotó: archív

„Az eddigi látottak alapján a legjobb négy közé jutottak közül szerintem Norvégia lesz a befutó, ugyanerre a legkevésbé a szlovénok esélyesek – folytatta Lékai, aki a Telekom Veszprém mérkőzésein és a magyar válogatottban is 66-os számú mezt viseli. – Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a spanyolok a legjobb négy között mindig is magasabb fokozatra tudtak kapcsolni, nem egyszer Sterbik Árpinak is köszönhetően kihomorítottak, mintha a tét emelkedése spannolná fel őket. Az eddigi küzdelmek persze nem csak a norvégokból, a szlovénekből és a spanyolokból vettek ki sokat, hanem a horvátokból is, mindenhol vannak sérültek és összetoldozott emberek, és persze a váratlan események is összekuszálhatják a terveket. Két nagy vesztese már van az Európa-bajnokságnak, ezek kétségtelenül a franciák és a dánok, most már csak az a kérdés, hogy a véghajrában, az elődöntőben és a döntőben melyik válogatott tudja kétszer egymásután hozni a nyerő formáját és megúszni sérülés – sérülések – nélkül” – hangsúlyozta az irányító játékos. aki szerint most azért kell ezerrel szurkolni, hogy legalább a magyar női válogatott eljusson a tokiói olimpiára..

A visszatérés reményében
Ahogy lenni szokott, a januári férfi Európa-bajnokságok után szinte azonnal folytatódnak a nemzeti bajnokságokban és az európai klubtornákon is a küzdelmek, és ez az idén is pontosan így van.

„Január 31-től február 12-ig négyszer egymásután idegenben szerepel a Telekom Veszprém, egyre keményebb ellenfelekkel csatázva. A sorozatot a bajnokságban a Vác ellen kezdjük, aztán nagyon húzósnak ígérkezik a Tatabánya elleni kupamérkőzésünk, és annál is keményebbnek a Porto és a THW Kiel elleni BL összecsapásunk. Szeretnék mielőbb újra a csapatom rendelkezésére állni, felvenni a ritmust és úgy játszani, mint a novemberi sérülésem előtt.” - mondta befejezésül Lékai Máté.

Szalay Péter
SzPress Sporthírszolgálat
https://www.facebook.com/sporthirszolgalat/