Küzdős meccsen győzelem

Fontos győzelmet aratott a Telekom Veszprém U21-es csapata a Szigetszentmiklósi KSK ellen a férfi kézilabda NBI/B Nyugati csoport szombati játéknapján.


Képgaléria a cikk végén

Nagy iramban kezdődött a mérkőzés, a vendégek szerezték meg a vezetést, ám a kicsi Telekomosok zsinórban 4 góllal válaszoltak. Remekül működött a védekezés és ha sikerült is túljutni azon, ott volt a mai napon Palasics Kristóf aki a ziccerek mellett hétmétereseket is háritott. A 11. percben 7:3, majd a 15.percben 9:4-re álltak a felek. Ekkor ismét nagy hazai roham következett, 13:5-nél kikérte idejét a vendégek mestere. Hátul kiválóan zárt a bakonyi alakulat, elől pedig szebbnél szebb gólokat szereztünk, főként Ilic Zoran volt a mai napon a gólfelelős. A félidőre 8 gólos előnnyel mehettünk pihenőre, igaz megkapta harmadik kisbüntetését is Szuharev Lev, így ő már nem jöhetett vissza.

Ekkor még senki sem gondolta, hogy a második félidőben ismét következik a szokásosnak mondható hullámvölgy.

IMG_4604

Pedig ismét porszem került a gépezetbe és 10 perc alatt lőtt 2 gólunkra 8 góllal válaszoltak a vendégek, így a 42.percben 21:19-nél időt is kértünk. Rendeztük fejben a sorokat és sikerült gólokat szereznünk, ami ismét megnyugtatta a társaságot. Az utolsó 10 percre fordulva ismét 6 gólos volt az előny, ekkor már kiosztottak a sporttársak 4 db piroslapot is.

Ha nehezen is, de megszereztük a 2 pontot egy olyan mérkőzésen amit kétszer kellett megnyernünk - sszámol be a klub hivatalos oldala.

Telekom Veszprém U21 - Szigetszentmiklósi KSK 29:25 (19:11)
Telekom Veszprém U21: Palasics, Kósa (kapusok), Bakos, Szrnka 2, Dörnyei, Csányi, Gombai, Hornyák 3,  Szuharev 1, Sisa 5, Szűcs 1, Dobi 3, Ilic 10, Bodor 4
Vezetőedző: Gulyás Péter
Másodedző: Momir Ilic
Gyúró: Kapás Gergő
Csapatorvos: Dr. Szenkovits Péter
Szigetszentmiklósi KSK legjobb góllövői: Milovits 7 gól, Pocsai 6 gól

Momir Ilic,  másodedző: "Jó mérkőzést játszottunk, az első félidőben remekül védekeztünk és támadtunk, Palasics a kapuban fontos pillanatokban védett. A második félidőben sokat hibáztunk, saját magunknak tettük nehézzé a mérkőzést. Sokat kell még edzenünk, hogy ezeket a hibákat kijavítsuk, napról napra jobbnak kell lennünk. Sok ilyen mérkőzést kell játszanunk, hogy kellő tapasztalatokat szerezzünk. Gratulálok mégegyszer a csapatnak!" 

Képgaléria