Izzadtságszagú győzelem

A Telekom Veszprém szoros mérkőzésen nyert a Balatonfüred ellen a férfi kézilabda NB I keddi játéknapján.

Szomszédjához látogatott ma a Telekom Veszprém, azaz a Balatonfüredi KSE-hez. A K&H liga találkozó első gólját Mackovsek szerezte, ám 3. perc végén Ferreira egyenlített. Ezt követően is felváltva este a gólok, így 10 perc után 5:5 állt az eredményjelzőn. Máthé vitte a hazaiaknál a prímet, aminek köszönhetően 15 perc után még mindig döntetlen volt az állás (7:7). Kétgólos előnyre a Balatonfüred tett először szert, Bóka révén, majd ez tovább növekedett a 19. percben (10:7). A 20. percben kapust cserélt az „Építők” Mikler váltotta Strebiket. A 24. perc elején Kancel szabálytalankodott hetest és kétperces büntetést érően, Strlek pedig értékesítette azt (12:10). 2 perccel később Terzicet állították ki, Máthé pedig már a hatodik gólját lőtte hetesből (14:11). A félidő utolsó percére egygólos hátránnyal érkezett a Veszprém, ám emberhátrányban, Terzic 2. kiállítása révén. Lékai egyenlített, de a zárszó egy üreskapus gól formájában végül Keményé volt (16:15).


Fotó: Vörös Dávid

A második játékrész Nagy és Gajic góljaival indult, azaz a Veszprém át is vette a vezetést, Semenov egyenlített, ám Mahé visszavette az előnyt (33. perc végén: 17:18). A 40. percben Ilic a saját hatosáról talált be a fürediek üres kapujába, ezzel háromgólosra növelve a vendégelőnyt, amelyet aztán Gajic megtoldott még eggyel (18:22). Strlek ezután hetest hibázott, majd Máthé nyolcadik gólja következett, majd Strlek javította korábbi hibáját megszerezve saját maga hatodik találatát (43. perc: 19:23). Az utolsó 10 percre 23:27-es állásnál fordultak a felek, majd Nilsson és Strlek már 6 gólosra növelte a Telekom előnyét. Szűk 5 perccel a vége előtt Ilicet állította ki a játékvezető, a hetesből pedig Máthé megszerezte a 11. gólját (26:30). Az utolsó percben Lékai szerzett még gólt a Veszprémnek, Szöllősi pedig a hazaiaknak, ezzel beállítva a 29:32-es végeredményt.

Mérkőzéstükör
David Davis: Négy napja még egy kemény meccset vívtunk a Vardarral, és szinte lehetetlen, ahhoz hasonló koncentrációval dolgozni egész szezon alatt. Nehezen kezdtünk a mérkőzés elején, aztán a második játékrészben már felkészültebbek voltak a srácok, és kiváló első tíz percet produkáltak. Ezt végül tartani tudtuk a mérkőzés utolsó pillanatáig. Gratulálok a játékosaimnak, és a Balatonfürednek is, akik remekül játszottak ma. Ők is pályára léptek múlt héten a Füchse Berlin ellen, így egy kemény együttest győzhettünk ma le. Elégedett vagyok a találkozó színvonalával.

Manuel Strlek: Gratulálok a Balatonfürednek. Jól játszottak ma, és kemény ellenfél voltak. Nem kezdtük túl jól a találkozót, hibáztunk védekezésben és támadásban túl lassúak voltunk. A mai kézilabdában nem nyerhetsz senki ellen, ha nem vagy 100%-ig koncentrált. A Füred jól játszott hazai pályán, de most az a legfontosabb, hogy senki nem sérült meg, valamint, hogy miénk a két pont.

Csoknyai István: Gratulálok a Veszprémnek a győzelemhez, és az elmúlt időben való teljesítményéhez a Bajnokok Ligájában. Látszik, hogy ez a csapat már nem az, amelyik elkezdte a szezont. Ennek függvényében ez a háromgólos vereségünk felértékelődik. Három célunk volt a mérkőzés előtt: sokat futni, könnyű kontra gólokat lőni, megpróbálni minél tovább mérkőzésben maradni, és hogy próbáljuk minél nagyobb erőbedobásra késztetni a Veszprémet. Azt gondolom, hogy mind a három célunkat teljesítettük. Sokat futottak a fiúk, sok gólt is lőttek, és sok könnyű gólt szereztek. Jó volt a védekezésünk, kapusok is segítettek, ziccereket védtek. Ezekből tudtunk indulni. Csak a második félidőben tudta eldönteni a maga javára a meccset a Veszprém. Ott ritmust váltottak, hatékonyabb volt a védekezés is, ebből pedig könnyű gólokkal eldöntötték a két pont sorsát. Én a csapatomnak gratuláltam, hiszen a tavalyi év decembere óta nem láttam ezt a küzdőszellemet és motiváltságot a fiúkon. Bízom benne, hogy a maradék pár hónapban, ami hátra van, ugyanezen a hőfokon, ha lehet, még szintet lépve fogjuk tudni végig játszani a bajnokságot. Sok sikert a Veszprémnek a hétvégére. Nekünk az EHF kupában vannak még feladataink, és a bajnokságban is szeretnénk elérni a céljainkat.

Szöllősi Balázs: Gratulálok a Veszprémnek először is. Azt gondolom, hogy mindkét csapat nehéz sorozatban van, ők a BL-ben, mi pedig az EHF kupában. Mi úgy jöttünk erre a mérkőzésre, hogy játsszunk felszabadultan. Sajnos nem tudtunk meccseket nyerni mostanában, és arra, hogy visszanyerjük az önbizalmunkat tökéletes volt a mérkőzés. Megyünk tovább, hétvégén jön a St. Raphael az EHF kupában, ahol szeretnénk győztesen elhagyni a pályát. További sok sikert a Veszprémnek a BL-ben.

Balatonfüredi KSE - Telekom Veszprém 29:32 (16:15)

Balatonfüredi KSE: Andó, Bősz – Kemény 4, Vajda, Bóka 1, Déber, Szöllősi O., Németh, Kancel, Szöllősi B. 5, Uelington 3, Topic 2, Ág, Hornyák 2, Semenov 1, Máthé 11 (5)

Telekom Veszprém: Sterbik, Mikler – Ilic 2, Tonnesen 2, Gajic 3, Nilsson 4, Nagy 1, Strlek 8 (4), Terzic, Blagotinsek 1, Nenadic, Mahé 4 (1), Mackovsek 1, Lékai 6

Hétméteresek: 5/5 ill. 6/5
Kiállítások: 6 perc ill. 10 perc