Szilveszter Rallye – 1. nap

28-án este elindult a mezőny. A ceremoniális megnyitót követően autós és versenyző rallye legendák felvezetésével indult el az első gyorsasági futam. Audi Quatro S1 –tól a Lancia Delta HF Integrale-n keresztül a legújabb Peugeot 208 T16 R5 is megjelent, olyan versenyzőkkel, mint Turi Tomi, Turán Frigyes, Szabó Gergő, vagy Érdi Tibor.

Nem volt egyszerű a döntés a csapatoknál az első gyors gumiválasztásakor. A mezőny eleje még szárazon mehetett, majd megindult a hóesés, végül alábbhagyott. Ehhez persze hozzájárult, hogy az első gyorsasági szakasz tartalmaz részeket a ringből, és a ring belsejében lévő belső utakból, ami között kvázi erdős, fás rész is van. Az időjárásnak volt ideje változni a gyors alatt, a percenkénti indulásokkal az első gyors több mint 250 percig, vagyis több mint négy órán keresztül tartott.

Kérdeztük a Horváth Norbert, Pató Sándor párost, hogy milyen volt az első közös gyorsasági szakaszuk:

Horváth N. (pilóta): - Tegnap mondtuk, hogy van egy kis gond az autóval. A gond végül nem volt kicsi, az autó számítógépe adta meg magát végleg, és ehhez cserealkatrész csak Franciaországban, a Citroen Motorsportnál lett volna. Még repülővel sem tudtuk volna megoldani, mivel közben még vasárnap is volt…

Pató S. (navigátor): - Nagyon hálásak lehettünk a csapatnak, akik amikor ezt felismerték éjjel, szereztek egy másik autót nekünk, egy Honda Civic-et, amivel ebben a mezőnyben azonos kategóriában – H3 – tudtunk indulni. Kicsit problémás az, hogy ebbe az autóba gyakorlatilag a gyorsra ültünk be először, szinte egyáltalán nem ismertük, nem teszteltünk. Más a váltója, kuplungja, másként működik a féke, mint a C2R2-nek. Csak a csapatban bízhattunk, hogy minden rendben van az autóval.

Horváth N: - A ma esti gyors célja főként az volt, hogy összeszokjunk, és ne törjük össze sem magunkat sem az autót, ezért biztonsági volt a gumiválasztásunk is. Téligumival mentünk.

Pató S: - Persze, mert esett a hó amikor elindultunk. Végül persze elég sokat „kaptunk” azoktól a versenyzőktől, akik elvállalták a pályagumit. Holnap mindenképpen szeretnénk hozni rajtuk, most már van egy kis tapasztalatunk az autóval is. Éjjel még kielemezzük a belső kamerás felvételeket is ennek érdekében.

A 0. nap beszámolója itt olvasható.