Nézhető meccs az utolsó ellen

Képgaléria a cikk végén
A vérszemet kapott PLER-t fogadta az MKB-MVM Veszprém, az első félidőben még szorosan tapadtak a fővárosiak, de a második játékrészben kijött a két csapat közti különbség.

A veszprémi nevezettek között a remények ellenére nem szerepelt még Chema, és mivel Ilics pihenőt kapott, az irányító szerepét ismét Terzic vállalta magára. Rengeteg fiatal kapott lehetőséget, ismét kezdő volt Pásztor, de Ligetvári és Gulás is pályára léphetett.

Nem illetődtek meg a fővárosiak a mérkőzéstől, bár Ugalde bekezdte a mérkőzést, Mikita egyenlített, majd a veszprémi próbajáték után végül a PLER-ben kikötött Mousavi a vezetést is megszerezte a vendégeknek (1-2). A hetedik percre helyreállt a világ rendje, Nagy, Pásztor és Vilovski közreműködésével az egyenlítés, majd az előnyszerzés is sikerült (6-4). Ekkor kicsit megtorpantak a vendégek és a félidőben a 20-13-nak a veszprémiek örülhettek.

Vilovski a maximumot nyújtotta ma mind támadásban, mind védekezésben, a félidőben már 4 gólnál járt.

A második játékrész már kiegyenlítettebb játékot mutatott, igaz, a vezetés még mindig a Veszprém kezében volt és egy 4:0-s sorozatot is hoztak a 37. percben (27-17), de a pestiek még mindig nem adták fel a küzdelmet. Nem Fazekas mérkőzése volt a mai, bár a védelemmel is sokat pörölt ismét, sokszor nem találták a helyüket a védők. A vendégek az összes nevezett játékost kipróbálták, több kevesebb sikerrel.

A meccset a Veszprém nyerte, ahogy azt a papírforma elő is írja, de a PLER nagyon szimpatikusan játszott, küzdött, nem rettentek meg az ellenféltől.
Mérkőzéstükör
Carlos Ortega: Olyan meccs volt, mint hétfőn, a támadásokban jók voltunk, de a védekezés hagyott kívánni valót maga után. Szombaton nehéz meccs vár ránk, készülünk rá.
Hutvágner István: Gratulálok a Veszprémnek!
MKB-MVM Veszprém - Pler Budapest 41:28 (20:13)
Veszprém, vezette: Baranyai, Szloska
Veszprém: Fazekas Nándor - Pásztor Máté 5, Nagy László 5, Mirsad Terzic 3/2, Uros Vilovski 8, Iman Jamali 4, Cristian Ugalde 3, csere: Schuch Timuzsin 2, Mocsai Tamás 5, Renato Sulic, Ligetvári Patrik, Gulás Máté 1, Iváncsik Gergő 5/1, Gulyás Péter
Vezetőedző: Carlos Ortega
PLER: Szabó Tamás - Németh Tamás 3, Alirazi Mousavi 2, Bakos György 1, Mikita Jakub 3, Marczinkó Máté 2, Rév Mátyás, csere: Váczi Dániel (kapus), Lókodi Gergő 6, Nagy Bence 2, Oláh Tamás 3, Tóth Ádám 1, Bohács Sándor 1, Tóth Patrik 4, Scheuring Balázs, Varga László
Vezetőedző: Hutvágner István
Hétméteresek: 3/3, illetve 0/0
Kiállítások: 2 perc, illetve 4 perc