Felpörgették a hétfő estét

Feldobta a hétfőt az MKB-MVM Veszprém és a SZESE Győr mérkőzése, az álmos késő délutánon bár előre borítékolható eredménnyel, de pörgős meccsen nyert a Veszprém.

Nem adta magát könnyen a kisalföldi fiatal csapat, ahol több veszprémi nevelés és a kölcsönben játszó Pesic. Nagy lendülettel játszottak, még ha a nyerési esélyük igen alacsony is volt. Sokáig ugyan nem voltak partiban, (7:4-nél közelebb nem kerültek a hazaiakhoz), becsülettel küzdöttek így is. A veszprémiek sorában is felléptek fiatalok, Gulás és Pásztor csatlakozott az állandó csapattagnak számító Ligetvári mellett.


Képgaléria a cikk végén

Ortega a kísérletezésre használta a mérkőzést, Mocsai átlövőt játszott Pásztor mellett, míg Terzic irányítóként támadásban és védekezésben is a pályán volt. Rosta is sűrűn forgatta csapatát, egyedül Kalmár nem lépett pályára a nevezettek közül. A félidő során Alilovic a szombati második félidei formáját hozta, igaz, sokszor szóvá tette a védelem hibáit. Így is sikerült kilencgólos előnnyel szünetre menniük a hazaiaknak.

A folytatásra is maradt tartaléka mindkét csapatnak, hasonló lendülettel és gyorsasággal játszottak tovább, a hazaiak zsinórban 5 gólt dobtak, a 35. percben 28:15-re vezettek, ekkor éledtek fel a vendégek is, akik ugyan behozni nem tudták a hátrányt, tisztességesen tartották a különbséget, és folyamatosan hajtva próbáltak a Veszprém nyomában maradni.

A végére persze sokan fogadtak volna, az MKB simán behúzta a győzelmet, hiába a rossz védekezés, a 42 lőtt gól eldöntötte a mérkőzést. A győri fiatalok 26-t vágtak a hazaiaknak, akik így továbbra is vezetik az alapszakaszt a szombati rangadón való győzelem után.

Mérkőzéstükör

Carlos Ortega: Gyors játékot játszottunk, a támadások jók voltak, de a védekezéssel nem vagyok elégedett. Persze az is része a kézilabdának, de előbb a védekezést kell rendbe rakni, utána jöhet a támadás. Próbáltam különleges figurákat játszani a csapatommal.

Rosta Miklós: Jó edző mérkőzés volt a Veszprémnek, próbáltunk ebben partnerek lenni. A 26 lőtt góllal elégedett vagyok, ha a Veszprémnek tudunk ennyit lőni, akkor a velünk egy szinten lévő csapatoknak is kellene.

MKB-MVM Veszprém - Szese Győr 42:26 (23:14)

Veszprém, vezette: Heim A., Jolántai Cs.

Veszprém: Mirko Alilovic - Pásztor Máté 5, Nagy László 3, Mirsad Terzic 2, Uros Vilovski 6, Iman Jamali 5, Iváncsik Gergő 3, csere: Schuch Timuzsin 3, Momir Ilic 2/2, Mocsai Tamás 6, Gulyás Péter 2, Ligetvári Patrik 1, Cristian Ugalde 2, Gulás Máté 2
Vezetőedző: Carlos Ortega

Győr: Lorger Gregor - Simon Bence 2, Halász Levente 4, Rivnyák Viktor 1, Garza Hernández 1, Németh Gábor 3, Gebhardt Ádám 3, csere: Somogyi Ádám (kapus), Mota Filipe 1, Gál Kristóf 5/2, Szabó András 2, Gubó Alex 1, Terenyi Zoltán 2, Tóth Emil, Zivan Pesic 1
Vezetőedző: Rosta Miklós

Hétméteresek: 2/2, illetve 2/2
Kiállítások: 6 perc, illetve 8 perc

galeria_451

Képgaléria