Csúfos vereség a nagy testvértől

Hazai pályán 13-44-re kapott ki a Veszprém Barabás Duna Takarék KC a BL-győztes Győri Audi ETO KC-tól. Érvényesült ugyan a papírforma, de ekkora különbségre talán egyik csapat sem és a közönség sem számított.

A veszprémiek nem tudtak mit kezdeni a győriekkel, Amorim teljesen letarolta a védelmet, Orbán és Bognár-Bódi pedig a szélről használta ki az adandó helyzeteket. A támadások sem voltak hatékonyak, Lundéval a kapuban, Amorim-Görbicz-Bulatovics hármassal pedig középen egyszerűen nem tudtak semmit csinálni, leginkább csak hétméteresekből szereztünk gólt, amit a közönség díjazott.


Képgaléria a cikk végén

Az első és a második félidő hasonlóképpen zajlott, Róth kipróbálta mindhárom kapust, de a győri klasszisokkal egyikük sem tudta felvenni a versenyt, pláne az előttük álló védekezéssel.

A szerdai mérkőzés sokat kivett a veszprémi csapatból, a négy közé jutást megérdemelten harcolták ki, ezért a rossz szájíz a Győr ellen mutatott játék miatt.

Mérkőzéstükör

Róth Kálmán: Köszönjük az ETO-nak, hogy komolyan vett minket és 100%-ot nyújtott. Sajnos a csapatomon nagyon látszott a szerdai kupamérkőzés utáni fáradtság, így jó edzőpartner sem tudtunk lenni a győriek számára.

 

 

Ambros Martin: Készültünk erre a mérkőzésre, hiszen tudtuk, hogy most jó formában vannak a veszprémi lányok, látva a szerdai mérkőzést. Természetes, hogy az után a mérkőzés után elfáradtak, próbáltunk koncentráltak lenni, hogy ne találjanak fogást rajtunk.

Veszprém Barabás Duna Takarék KC - Győri Audi ETO KC 13:44 (6:24)

Veszprém, vezette: Tomecskó-Hunyadi T., Unyatinszki T.

Veszprém: Szemerey Zsófi - Vesztergombi Dalma, Tóth Gabriella 1, Planéta Szimonetta 1, Horváth Dóra, Kurucz Ivett 1, Pelczéder Orsolya, csere: Pásztor Bettina, Györkös Rebeka (kapusok), Tóth Eszter 6/4, Marincsák Nikolett, Takács Bianka 3, Kiskartali Zsófia, Gulyás Vanda, Hajtai Vanessza 1
Vezetőedző: Róth Kálmán

Győr: Katrine Lunde - Korsós Dorina 4, Eduarda Amorim 8, Görbicz Anita 4/3, Katarina Bulatovic 2, Hornyák Ágnes 2, Bognár-Bódi Bernadett 6, csere: Herr Orsolya (kapus), Hornyák Dóra 1, Kovacsics Anikó 5, Rédei-Soós Viktória 3, Tervel Raphaelle, Orbán Adrienn 6, Sirián Szederke 3
Vezetőedző: Ambros Martín

Hétméteresek: 5/4 illetve 3/3
Kiállítások: 4 perc, illetve 4 perc

4

Képgaléria