A vártnál könnyebb győzelem

Az MKB-MVM Veszprém II. csapat, bravúros kapusteljesítménnyel, a vártnál könnyebb mérkőzésen nyert a rivális Komló KC ellen.

Sokan kilátogattak vasárnap délután a Március 15. úti sportcsarnokba, ennek oka, hogy a tabella második helyezettjével játszott Csoknyai István együttese.


Kégaléria a cikk végén

A mérkőzés elején magasabb sebességbe kapcsolt mindkét együttes, a hazaiak első gólja Gyene-Gulás duó kínaijából jutott be a Komló kapujába, ezzel megadva a szurkolók alaphangulatát. A csapatok fej-fej mellett haladtak, a hazaiak remekül védekeztek, majd Szeitl góljával és Ligetvári duplájával a 13. percben 7-3 volt az állás.

Az ellenfél sem hagyta magát könnyen, 9 perc alatt 2-6-os szériát produkált, így felhozva magukat egálra (23. perc, 9-9). Kisék Máté remekül védett a kapuban, ez adta meg a veszprémiek lendületét a további folytatáshoz. Vizes Patrik sikeresen értékesített hetesével vezetéshez jutatta csapatát, majd a félidő végéig Gyene és Kancel is csatlakozott a góllövők listájához (13-11).

A második félidőben ott folytatták a csapatok, ahol abbahagyták Pásztor, Gyene, Ligetvári, Kisék Bence góljaival már a 15. percben 20-14-re elhúzott a Csoknyai-alakulat. A remek kapusszereplést Kisék Máté helyett, Borbély Ádám folytatta.

A veszprémiek fokozatosan elhúztak ellenfelüktől 26. percben 25-19-et mutatott az eredményjelző. Az utolsó percekben a Komló belenyugodott a vereségbe, az utolsó percekben már gáláztak a veszprémi srácok a kilátogató 200 fős publikumnak (28-21).

Továbbra is magabiztosan őrzi első helyét a bakonyi csapat 27 ponttal, őket követi a Tata 23, a Komló 22 ponttal. Az MKB legközelebb Pécsett lép pályára február 21-én, pénteken 18 órakor, itthon pedig március 2-án, vasárnap 17 órakor az ősszel idegenben döntetlent játszott Csurgó együttese látogat a Március 15. úti sportcsarnokba.

MKB-MVM Veszprém II. - Komlói Sport KC 28:21 (13:11)

Veszprém, Március 15. úti sportcsarnok, vezette: Tomecskó-Hunyadi, Unyatinszki

Veszprém: Kisék Máté, Borbély Ádám (kapusok), Gulás Máté 3, Szeitl László 1, Horvácki Márió, Vizes Patrik 3/3, Pásztor Máté 2, Zakics Bence 2, Kancel Ottó 3, Gyene Norbert 7, Albert Tóth László, Bujdosó Bendegúz, Priczel Bence 1, Kisék Bence 1, Horváth Dániel, Ligetvári Patrik 5
Vezetőedző: Csoknyai István

Komló: Fata Tamás, Selymes Attila (kapusok), Vajda Kornél 3, Chalupa Gergő 1, Oszlár Péter, Győri Péter 2, Hidasi Dániel, Szappanos Gergely 4/3, Péter Szabó Dávid 1/1, Szöllősi Bence 1, Marcsek Gábor, Nagy Zoltán 2, Gász Péter, Wéber Tamás 1, Szögi Balázs 6
Vezetőedző: Farkas Attila

Hétméteresek: 3/3, illetve 5/4
Kiállítások: 4 perc, illetve 8 perc

galeria_444

Képgaléria