Meglepetés szorongatás

Képgaléria a cikk végén
A női kézilabda NB I 18. fordulójában az ezüstérmes Fradit látta vendégül a Veszprém Barabás Duna Takarék KC a Március 15. úti sportcsarnokban.

Mindkét csapat külföldi ellenféllel hangolt a mérkőzésre, a Fradi a Tertnes Bergen ellen játszott a KEK-ben, míg a veszprémiek Franciaországban vendégeskedtek.

Mindjárt hetessel kezdődött a mérkőzés, így Pena megszerezte a vezetést a zöld-fehéreknek, a mieink csak a 3. percben találtak be, Tóth Gabriella góljával 1:2-re módosult az eredmény. A 6. percig még úgy tűnt, partiban lehetnek (4:6), de a Fradi előnye túl hamar megmutatkozott, a mieink 4-5 percenként szereztek gólokat, míg az FTC játékosait képtelenek voltak tartani, ráadásul Szikora még a szemüket is kifogta. A félidőre sikerült nyolc gólos előnyt kiharcolniuk, 10:18-cal fordultak.

A második félidő elején nagy volt a kapkodás, bár a Barabásnak sikerült labdát szereznie a vendégtámadásokból, vagy félrepasszolták, vagy Szikorába vágták a labdát, így előnyhöz nem jutottak vele. Ahogy telt az idő, egyre jobbak lettek a lányok, bátrabban támadtak, aminek az lett az eredménye, hogy a félidő eleji 10 gólos hátrányt a 49. percre sikerült 4-re csökkenteni, Elek 21:25-nél kért időt.

Az 55. percben, Pásztor kivédte Szucsánszki hetesét, így a kétgólos különbségért támadhattak a mieink, amikor Róth időt kért. A meccs végén kicsit megtorpant a csapat, nem sikerült a helyzeteket kihasználni, így végül háromgólos vereséget szenvedtek, 24:27-re kaptak ki, ami talán felér egy győzelemmel is.

Mérkőzéstükör
Róth Kálmán: Sajnos az első félidőt nagyon gyengén kezdtük, rá is nyomta a bélyegét az egész játékrészre. A második félidőben óriási akaraterővel harcoltak a lányok, a Fradinak vissza kellett hoznia az első sorát, hogy megtartsa a győzelmet.
Elek Gábor: Az első félidőben felszabadultan játszottunk, így nagy lett az előnyünk, a második játékrészben az én hibám volt, hogy visszaesett a támadó játék, kíváncsi voltam, több figurát is kiakartam próbálni.
Veszprém Barabás Duna Takarék KC - FTC-Rail Cargo Hungaria 24:27 (10:18)
Veszprém, vezette: B. Pech K., Vágvölgyi M.
Veszprém: Szemerey Zsófi - Vesztergombi Dalma 1, Tóth Gabriella 5, Planéta Szimonetta 4/1, Takács Bianka 5, Kurucz Ivett 1, Pelczéder Orsolya 4, csere: Pásztor Bettina (kapus), Horváth Dóra, Tóth Eszter 4/2, Gulyás Vanda, Kokas Viktória
Vezetőedző: Róth Kálmán
FTC: Szikora Melinda - Vérten Orsolya 3, Zácsik Szandra 4, Szamoránsky Piroska 1, Szucsánszki Zita 2, Tomori Zsuzsanna 1, Such Nelli 5, csere: Alena Abramovich (kapus), Cifra Anita 2, Nerea Pena 6/2, Steinbach Laura 1, Szekerczés Luca, Szarka Adrienn 1, Mészáros Rea 1
Vezetőedző: Elek Gábor
Hétméteresek: 10 perc, illetve 12 perc
Kiállítások: 5/3, illetve 6/4