A Veszprém nyerte a West Bowl-t
A sorozat döntő fordulójának a somogyi megyeszékhely adott otthont, ahol öt csapat részvételével zajlottak a mérkőzések. A több hónapon át tartó viadalon dél- és nyugat-dunántúli csapatok vettek részt. A Veszprém Wildfires csapata 19-1-es mérleggel várta a döntő napját. Elsőként a Komló Miners csapata ellen játszottak a veszprémi fiúk, amelyen 49-0 arányú kiütéses győzelmet arattak. A második összecsapást a mumus Zala Predators ellen 18-0-ra sikerült a bakonyiaknak nyerniük, így bejutva a döntőbe. A papírformának megfelelően a Veszprém Wildfires és a Zala Predators vívta az első alkalommal kiírt West Bowl kupasorozat fináléját. A zalaiak a vígaszágról visszaverekedve kerültek be a döntőbe, ahol a Futótüzek 24-0 arányban diadalmaskodtak.

Három kupával térhetett haza a Kurucz-Jánvári edzőpáros által irányított Veszprém Wildfires csapata: az első helyért járó serleggel, a vándorserleggel, és a legjobb védőnek járóval, amit Szabó Péter kapott meg. (Fotó: Veszprém Wildfires)
A harmadik helyen a Komló Miners gárdája végzett, a házigazda Arany Rókák együttese negyedikként, míg Mecsek Mountainerz csapata ötödikként zárta a sorozatot. A Veszprém Wildfires az egész kupasorozat során 54 pontot kapott, míg 433 pontot szerezett.
A West Bowl-kupasorozat résztvevői tavasszal sem hagynak fel kedvenc sportágukkal. A különbség csak annyi lesz, hogy szabadtéren küzdenek majd egymással. A nagydöntőt várhatóan ismét Kaposváron rendezik majd.