Férfi U19-es vb: utolsó három mérkőzéséből egyszer győzött, így 10. helyezett a magyar csapat

A csoportmérkőzések után a nyolcad-döntőben Spanyolországgal találkozott a magyar csapat, ám a jó védekezés nem párosult kiemelkedő támadójátékkal, s ez kevés volt a sikerhez a spanyolok ellen.

A ki-ki mérkőzésen mindkét gárda nagy iramban kezdett, azonban a gólra törőbb spanyolok elhúztak (2-5), és a különbséget meg is tartották a félidő hajrájáig. A spanyolok támadásában a tőlük megszokott leleményes és gyors játékot nyújtották, míg a hazai pályán játszó fiataljainkat a szívük vitte előre. Mindkét csapat jól védekezett ám a spanyolok a kapunk előtt veszélyesebbek voltak. A szünetig a mieinktől leginkább a dobott gólokat hiányolhattuk (9-14).

Tíz perc telt el a második felvonásból, de a különbség döntően nem változott (15-19). Negyedóra múltán kimaradt néhány helyzet, míg a spanyolok biztos kézzel büntettek, így ötgólosra nőtt a hátrányunk(16-21). Az ellenfél taktikusan az idővel is játszott, nem siettették a befejezéseket, míg a mieinket szorította az idő, így támadásba és védekezésbe is egyre több hiba csúszott, öt perccel a vége előtt hatgólos volt a spanyol vezetés (19-25). A végére már az is belefért, hogy nekünk ajándékozzák a mérkőzés hajráját.(23-25). Ezzel a vereséggel eldőlt, hogy Magyarország a 9-12. helyért játssza következő mérkőzését, méghozzá Románia ellen.


Fotó: MKSZ

A magyar férfi U19-es kézilabda-válogatott, ezt az összecsapást Érden játszotta, mely találkozót Vetési Iván MKSZ-elnök társaságában a helyszínen tekintette meg Hasszan Musztafa, a Nemzetközi Kézilabda-szövetség egyiptomi elnöke. Meglepetésre jól kezdtünk, a válogatott, és elsősorban Stranigg és Faluvégi játéka, és Borbély kapus védései révén előnyre tett szert, mely a szünetre tízgólosra hízott. A második félidőben sem sikerült a románoknak közelebb férkőzniük, így fiaink biztosan győztek. (30-22)

Következhetett a brazilok elleni mérkőzés a budaörsi sportcsarnokban. A mieink sajnos a megszokottabb gyengébb kezdést produkálták, a brazilok elhúztak szünetre négygólos volt a hátrány. Sajnos a mieink nehezen birkóztak meg a mozgékony és agresszív nyitott védekezéssel, mely hibára késztette a fiainkat s így a mérkőzés végére a hatgólos hátránnyal zártak.(29-35) Ennek eredményeképp a brazilok a 9., mi pedig a 10. helyen végeztünk, aminél azért valljuk meg, jobbra számítottunk.

A hazai rendezésű világesemény rávilágított arra, hogy már a fiataloknál nagy a lemaradásunk, hiszen csak a nálunk jóval alacsonyabban jegyzett csapatokkal tudtuk felvenni a versenyt, ez jelzésértékű kell, hogy legyen a szakemberek számára.