Férfi U19-es vb: győzelem Katar ellen!
Katari vezetéssel kezdődött a mérkőzés, de 5-3-as állás után az első félidő közepére 6-5-re, sőt 10-5-re fordított a magyar válogatott, amelyben elsősorban Stranigg János, valamint a kapus Holló Márk jeleskedett. Szünet előtt a katariak közelebb kerültek, így végül a mieink három gólos előnnyel térhettek pihenőre. Szünet után a magyar válogatott nyugodtabban tudott játszani, folyamatosan növelte előnyét, és végül hét góllal győzött.

Fotó: MKSZ
Mérkőzéstükör
Kovács Péter, szövetségi edző, Magyarország: - Magabiztosan nyertünk, ez tény, bár a mai ellenfelünk azért nem olyan erős, mint a spanyol, vagy a német válogatott. A francia, vagy a román válogatott jöhet, mindkettővel játszottunk a közelmúltban, nyertünk ellenük. Hazai pályán mindkettőnél motiváltabbnak kell lennünk.
Bánhidi Bence, beálló: - Megint bent maradtunk az öltözőben az elején, aztán szerencsére sikerült elmenni öt góllal, s ezzel megnyugodtunk. Elég gyorsan összeszedtem két kiállítást, figyelnem kellett, hogy elkerüljem a harmadikat. A lehetséges következő ellenfeleink közül a francia és a román csapat is nagyon jó, nehéz mérkőzésre számítok.
Bohács Sándor, beálló: - Nagyon jól érzetem magam a pályán, ma végre felszabadultabban tudtam játszani. Nyertünk, s ez most tényleg mindennél fontosabb. Most már az a célunk, hogy a kilencedik helyet megszerezzük, mindegy, hogy melyik csapat ellen kell játszanunk.
Holló Márk, kapus: - A csapattal készültem végig, a csoportmeccsek során nem voltam a szűk keretben, a kieséses szakaszban kerültem oda. Nagyon jól érzetem magam a pályán, még az sem zavart meg, hogy elszakadt a mezem. A végére fejben kicsit elfáradtam, ezért cseréltünk Ádámmal. Remélem, a következő meccsen is.
Silvio Ivandija, szövetségi edző, Katar: - Lehangoltak voltak a fiúk a tegnapi elveszített nyolcaddöntő után és egy nap alatt nem is dolgozták fel a szerbek elleni vereséget. Csalódottak vagyunk, Magyarország dolgát megnehezíteni sem sikerült ma. Katarban folytatódik az építkezés, hiszen két év múlva felnőtt világbajnokságot rendez az ország. Úgy gondolom, ebből az U19 csapatból két-három játékosnak reális esélye van arra, hogy ott legyen.
Férfi U19-es világbajnokság, 2013. augusztus 9-23., Magyarország; A 9-16. helyért: Katar - Magyarország 18-25 (9-12)
Érd, játékvezetők: Schulze, Tönnies (németek).
Katar: Yusuff, Demirovic (kapusok), Abdalla 3, Al Buainanin 1, Al Safadi 1 (1), Bendevis 8 (1), Berrached 1, Damjanovic 1, Gumaa, Jedaided, Kapic 2 (1), Madadi, Saleh 1, Shiranrel, Szaleh, Zakkar,
Szövetségi edző: Silvio Ivandija.
Magyarország: Holló, Borbély (kapusok), Bánhidi 2, Bohács 2, Bujdosó 3, Faluvégi 3, Fekete 2 (1), Gidai 2, Horváth, Kovacsics P. 1, Leimeter 1, Nagy 6, Stranigg 3, Szeitl, Tóth, Törteli,
Szövetségi edző: Kovács Péter
Kiállítások: 20, ill. 16 perc.
Hétméteresek: 5/3, ill. 2/1.
További program:
Augusztus 21. (szerda)
Elődöntők:
A 9-12. helyért:
15:00 Magyarország-Románia
Forrás: MKSZ