Címvédővel harcol az MKB Veszprém

Az EHF Bajnokok Ligája negyeddöntőinek párosítását kedden, 11 órakor sorsolták Bécsben. Az MKB Veszprém a címvédő THW Kiellel mérkőzik a Final Fourba jutásért.

A lehetséges ellenfelek közül (Atletico Madrid, Metalurg Skopje, Flensburg, THW Kiel) a lehető legerősebbet kapta a magyar bajnok. A veszprémi csapatnak eddig sem volt szerencséje a sorsolásokkal, ezúttal sem változott a helyzet.

A német címvédővel már a csoportban is megmérkőztünk, hazai pályán remek játékkal ugyan sikerült megverni őket, bár a végére csak egy góllal, de a közönségszórakoztató és hatékony játék optimizmusra adott okot. A visszavágón azonban a Kiel az igazi, kegyetlen arcát mutatta és át is gázolt a veszprémieken, akiknek ez az egyetlen veresége volt a csoportmeccsek alkalmával és elsőként jutottak tovább.


Fotó: archív

A negyeddöntőben remélhetőleg az itthon látott Kiel elleni mérkőzés ismétlődik meg, lehetőleg kétszer is és kiejtve a címvédőt a Final Fourban szurkolhatunk a csapatnak. A veszprémieknek minden támogatásra szükségük van, a tv előtt és kint az Arénában is, a közönség, főleg a veszprémi, mindig egy plusz főt jelent a pályán, segítsünk nyerni a bakonyiaknak.

Az első mérkőzést április 17. és 21. között kell megrendezni. A visszavágókra április 24. és 28. között kerül sor. A Veszprém - mivel csoportelső volt - a második találkozón játszhat saját közönsége előtt. A negyeddöntő győztesei jutnak a június 1-jén és 2-án rendezendő kölni négyes döntőbe.

Nyilatkozatok (Forrás: mkbveszprem.eu)

Antonio Carlos Ortega: A legrosszabb sorsolást, amit kaphattunk. Amit pozitívumnak tekinthetünk, hogy a visszavágót itthon játszhatjuk, valamint van időnk készülni, most a válogatottak is jelentős részben itt maradnak velünk. A februári németországi meccsen borzalmasan játszottunk, ők pedig kiváló teljesítményt nyújtottunk. Biztos vagyok benne, hogy tudunk mi annál sokkal jobban is játszani. Az a meccs már a múlt, nekünk előre kell tekintenünk.

Nagy László: A legnehezebb ellenfelet kaptuk, de ha Ők jöttek, akkor őket kell kivernünk a Final Fourhoz. Nem verhetetlenek, többször is botlottak idén. Nekünk azt kell keresnünk, hogyan juthatunk tovább. Kielbe is a győzelem reményében kell utaznunk, és olyan eredményt elérni, amellyel itthon kiharcoljuk a továbbjutást.

Gulyás Péter: Kielben sokkal jobban kell játszanunk, mint azt februárban tettük, ahhoz, hogy esélyünk legyen a továbbjutásra. Mindent megteszünk a továbbjutásért, azt viszont be kell látnunk, hohgy ez volt a legrosszabb sorsolás, amit kaphattunk.

Iváncsik Tamás: Más lesz mint a csoportmeccseken. Olyan rosszul nem szerepelhetünk ismét, mint az első meccsen Kielben. Ott jó meccset kell játszanunk ahhoz, hogy itthon ki tudjuk harcolni a továbbjutást a közönségünk segítségével.

Marco Oneto: Ha meg akarjuk nyerni a Bajnokok Ligáját, minden ellenfélen túl kell jutnunk. Szerintem képesek vagyunk erre, nem lehetetlen küldetés ez, de bíznunk kell magunkban, akkor lehet csak esélyünk a továbbjutásra.

Párosítások

BM Atletico Madrid (spanyol) - FC Barcelona (spanyol)
HC Metalurg Szkopje (macedón) - KS Vive Targi Kielce (lengyel)
THW Kiel (német) - MKB Veszprém KC
SG Flensburg Handewitt (német) - HSV Hamburg (német)