Megérdemelt vereség rossz játékkal
A Ferlinggel és Bódival erősített hazaiak nem kezdtek kiemelkedően, ellenben Planéta és Schatzl lőtte a gólokat, az 5. percben 1:3 volt az állás. 4:6-ig tartották a lépést, innentől folyamatosan vette át a kezdeményezést a hazai csapat, a 15. percnél 9:7-et mutatott az eredményjelző, a 18.-ban Planéta lőtt utoljára, majd 7 perces gólképtelenség ült a lányokra, miközben a dunaújvárosi csapatnak minden összejött. Róth hiába kért időt, Bódiék megállíthatatlanok voltak, a szünetre 9 gólos előnyt sikerült kiharcolniuk.

Fotó: archív
A második játékrészt hasonló lendülettel kezdték a vendégek, de nyolcnál közelebb így sem jutottak a hazaiakhoz, akik a 40. percben már le is számolták a tízet, 25:15-re álltak a csapatok. Planéta próbálta menteni a menthetőt, Tóth is besegített neki, de a védekezés nem ment. Az 50. percre kicsit feléledtek, Mátéfi időt is kért csapatának, de győzelmük láthatólag nem forgott veszélyben. A végén elkapták a fonalat a veszprémiek, de sajnos későn, a mérkőzést 31:26-ra nyerte a Kohász.
A veszprémi lányokat legközelebb február 20-án a Győri Audi ETO vendégeként láthatjuk pályán.
Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia - Veszprém Barabás Duna Takarék KC 31:25 (20:11)
Dunaújváros: Pisák Renáta - Bódi bernadett 7/2, Sánta Dóra 3, Takács Fruzsina, Takács Dusmáta 4, Ferling Bernadett 5/2, Berta Nikolett 8, csere: Csapó Kyra (kapus), Gáspár Gabriella, Gera Szimonetta 1, Vadász Ildikó, Rádl Tímea 1, Kemény Dóra 1, Orbán Lilla, Kővári Barabara 1
Vezetőedző: Mátéfi Eszter
Veszprém: Víg Vivien - Hosszú Boglárka 2, Tóth Eszter 1, Planéta Szimonetta 12/3, Tóth Gabriella 5/1, Kovács Krisztina, Schatzl Nadine 4, csere: Pásztor Bettina (kapus), Takács Bianka 1, Pelczéder Orsolya, Kokas Viktória
Vezetőedző: Róth Kálmán
Kiállítások: 10 perc, illetve 16 perc
Hétméteresek: 7/4, illetve 5/4