Schatzl Nadine Érden folytatja

A Veszprém Barabás Duna Takarék KC balszélsője a következő szezont a Bajnokok Ligájában induló Érd csapatánál folytatja.

A mai sajtótájékoztatón bemutatták az új játékosokat: Schatzl Nadine mellett, Klivinyi Kinga és Triscsuk Krisztina erősíti 2013/2014-es szezonban az NBI-ben bronzérmes Érd csapatát.

Schatzl Nadine: Öt év után döntöttem úgy, hogy új csapatban folytatom a pályafutásom. Úgy éreztem, szükségem van új kihívásokra, új társaságra, új városra, új feladatokra. Az Érdben a társaság tetszett a legjobban, hiszen amellett, hogy sok a fiatal, lendületes játékos, emellett sikeresek is, és töretlenül haladnak előre a céljaik felé. Nem tartok attól, hogy ne tudnék majd beilleszkedni, persze szükségem lesz arra, hogy a lányok megmutassák a várost, elmondják a helyi szokásokat. Bízom benne, mind emberileg, mind szakmailag tudom majd az Érd-et segíteni! Sokat jelent, hogy két játékost korábbról, Győrből jól ismerek, de igyekszem mindenkivel hamar megtalálni a közös hangot - nyilatkozott az Érd hivatalos oldalán.