Újabb spanyol erősítés
A megjelenteket Hajnal Csaba köszöntötte, majd bejelentette a csapat idei utolsó igazolását, Carlos Ruesgát.
„Szükségünk volt egy irányítóra, akiknek nemzetközi tapasztalat van, és sok-sok éve ott van a BL-ben. Az orvosi vizsgálat is sikeresen lezajlott, a tegnapi naptól Carlos Ruesga az MKB Veszprém játékosa. Nem csak azóta ismerjük, hogy a spanyol válogatottal 2013-ban vb nyert, négyszer játszott már Veszprémben is, kétszer a Pamplona és kétszer az Ademar Leon színeiben. Sok gólt lőtt nekünk, tudjuk, hogy olyan játékosról van szó, aki a legmagasabb szinten tud produkálni. Bízunk benne, hogy tehetségével mindent meg fog tudni nekünk adni.
Carlos Ortega örült az igazolásnak, mint mondta, ő más játékos, tud lőni, könnyű gólokat szerezni. Úgy gondolja, hogy Carlos segítségével a csapat előre tud lépni, és játékával még eredményesebb lesz a csapat.
Carlos Ruesga kifejezte örömét és biztosította a sajtót és a megjelenteket arról, hogy mindent meg fog tenni azért, hogy a csapat a kitűzött eredményt elérje.
„ Köszönöm Carlosnak ezt a lehetőséget, nagyon boldog vagyok, hogy elfogadhattam ezt az ajánlatot Veszprémtől. Nagy várakozásaim vannak, szeretnék minél jobban a Veszprém javára válni. Boldog vagyok, hogy részt tudok venni ebben a folyamatban, ami Veszprémben zajlik, számomra ez, ami Veszprémben történik, az egyik legfontosabb, ami Európában a kézilabdában történik. Fantasztikus, hogy a csapatnak milyen közönség van, milyen szurkolói vannak a csapatnak, ezt ellenfélként már átélte. Mindent el fogok követni, hogy Veszprém elérje a célul kitűzött nagy sikert.
A csapat új elnöke, dr. Fonyó Károly elmondta, nem feledkeznek meg arról, hogy az ország másik felében nem örömteli a helyzet,ezért úgy döntöttek, hogy a mai mérkőzés bevételéből 1 millió forintot felajánlanak az árvízkárosultak részére.
A tájékoztató után a Carlos sétány felavatására került sor, amit Porga Gyula Veszprém Megyei Jogú Város Polgármestere adott át az Önkormányzat megbízásából. A sétány az Aréna udvarától a Marian Cozma emlékműig tart.