Győzött a rutin

Dunaújváros - VBKC 34:27 (17:14)

Nem tudott meglepetést okozni Dunaújvárosban a Veszprém Barabás KC, Radulovicsék begyűjtötték a két pontot.

Rögtön a mérkőzés elején állva hagyta a veszprémi lányokat a Dunaferr, a 4. percben már 3:0-ra vezetett. Az első gólok sem rázták fel különösképpen a vendégeket, a 6. percben 5:2 volt az állás, majd tovább növelték előnyüket a hazaiak. A 12. percben már hat (11:5), a 14. percben pedig már nyolc gól volt a differencia. (13:5) A félidő középétől kezdett magára találni a veszprémi csapat, de csak a hajrában sikerült csökkenteni jelentősebben a hátrányt. A 22. percben még 16:10-et mutatott az eredményjelző, végre felpörögtek a mieink, és a félidő végére sikerült három gólra feljönni, és újra nyílttá tenni a mérkőzést. (17:14)


Fotó: archív

A második játékrész egy veszprémi találattal indult, amivel még elérhetőbb közelségbe került a pontszerzés a Barabás-lányok számára, de a Dunaferr két góllal válaszolt, ami megnyugtatta a hazaiakat. 21:16-nál újra öt gól volt a különbség, amit a 10. percben sikerült háromra csökkentenie (22:19) Gyurka-csapatnak, nem adta tehát könnyen a bőrét a VBKC. A 12. percben, 23:20-nál következhetett volna be a jelentős fordulat a mérkőzésen, de a veszprémiek büntetőt és ziccert is hibáztak, ami – ahogy lenni szokott – megbosszulta magát. Gyorsan visszaállt az ötgólos különbség (28:22), a veszprémiek tanácstalanná váltak, és már nem tudtak közelebb jönni. (30:25) Végül hét góllal nyert a Dunaferr, ami a játék képe alapján túlzott különbség, a rutinosabb csapat megérdemelten nyert, de a 3-4 gól reálisabb lett volna. (37:24)

Másfél hónap pihenő következik a bajnokságban, rendezheti a sorait a VBKC. December 28-án egy maratoni sorozat következik, alig egy hónap alatt hat mérkőzés, aminek az első állomása a Fehérvár elleni hazai bajnoki, mely élet-halál harc lesz a veszprémiek számára.

Mérkőzéstükör

- Érthetetlen módon az öltözőben maradunk, komoly védekezés nélkül hagytuk játszani a Dunaferrt. A 15. perc környékén kezdtünk felpörögni, elkezdtünk kézilabdázni, lendületbe jöttünk, és megkezdtük a felzárkózást. Három gólra csökkentettük az első félidő végére a hátrányt, és góllal kezdtük a másodikat is, de ekkor megint elment az ellenfél néggyel, amit tartani is tudott. Engedtük őket kézilabdázni, keveset faultoltunk, hagytuk közel jönni az átlövőket, így nem tudtuk csökkenteni a hátrányt. Még közelebb jöhettünk volna, megvoltak a lehetőségeink, de ajtó-ablak ziccereket hagytunk ki, indításokat hibáztunk. A végjátékban nem tudtunk újdonságot vinni a játékba, a végeredmény azonban nem tükrözi a mérkőzés feszességét. A támadójátékunk valamelyest jobb volt a korábbiaknál, de a kézilabda ördöge, hogy amit gyakorlunk, az más rovására megy, ezúttal a védekezésünk nem működött jól. Mélységben nem tudtuk megállítani a támadásokat, így rendre gólokat szerzett a Dunaferr. A következő hetekben a regeneráció mellett elméleti, szakmai kiértékelés fog következni, visszanézzük az utóbbi mérkőzéseket, elemezni fogjuk a hibákat. Aktív pihenés jön, de nem akarjuk elveszíteni a tempót, minden héten edzőmérkőzést fogunk játszani. Egy hónap alatt hat mérkőzésünk lesz, a sorozatterhelésre fel kell készülnünk, a fejekben rendet kell tenni. Nem értük el azt a célt, amit szerettünk volna, sok munka áll még előttünk – értékelt Gyurka János, a VBKC mestere.

Dunaújvárosi NKKSE - Veszprém Barabás KC 34:27 (17:14)

Dunaújváros: Víg Vivien – Balogh Beatrix 4, Radulovics Bojana 9/5, Gáspár Gabriella 3, Takács Dusmáta 5, Ferling Bernadett 6/1, Nagy Ivett 6, csere: Győri Ágnes, Pisák Renáta (kapusok), Jókai Nóra, Gera Szimonetta, Sári Barbara, Erdősi Ildikó 1, Felső Anna, Velky Viktória, Vadász Ildikó
Edző: Kiss Szilárd

Veszprém: Lengyel Edit – Sterbik Andrea 1, Ábrahám Szilvia 5, Mehlmann Ibolya 7, Veszeli Judit, Gerstmár Renáta 1, Koroknai Viktória 5/3, csere: Hoffmann Kitti, Király Annamária (kapusok), Koszorús Katalin, Jenőfi Katalin 2, Farkas Veronika 1, Földes Kata 2, Földes Viktória 2/1, Emberovics Míra 1, Tarjányi Szilvia
Edző: Gyurka János

Hétméteresek: 7/6, illetve 5/4
Kiállítások: 10 perc, illetve12 perc

 

Hozzászólások

Még egy meccs hátravan az őszi fordulókból, de most kezdődik egy 6 hetes szünet a bajnokságban, ezért mint egy laikus, hozzá nem értő írok pár észrevételt az elmúlt 2 és fél hónapról. Ami egyből szembetűnik, nincs egy vezéregyéniség a csapatban. Amíg tavaly Veszeli vitte hátán a csapatot, addig idén sajnos beleszürkült a többiek mellé. Talán úgy gondolta, hogy érkezett nagyobb név, ezért most \"cipelje\" más a csapatot. Ibolya! Amekkora rutinnal rendelkezel, avval meccseket kellene eldöntened. De sajnos amennyi gólt dobsz, annyit kapunk is \"rólad\". Néha az az érzésem, hogy fejben már 1-2 passzal előbre jársz, ezért vannak a technikai hibáid. Más. Nincs a csapatban egy olyan játékos, aki képes váratlan megoldásokra. Mindig azt látni, hogy az adott figurát végig akarjátok csinálni, s néha ez odáig fajul, hogy a beállósnak akkor is oda akarjátok passzolni a labdát, mikor 3 ember lóg a nyakában. Az átlövőink meg tessék-lássék lövöldözik a labdákat, mert nincs egy normális zárás vagy mert a figura már kibogozhatatlan. Így persze, hogy begörcsöl mindenki. Játszatok úgy, ahogy egy olyan arénához illik, mint a veszprémi.
Tamás2010. november 15. 21:14
Megnéztem tegnap a TV-ben a meccset, az első félidő 2. felében kifejezetten jól játszottunk és a 2.-ban is több elképzelés volt mint a korábbi meccseken. Jó csapat ellen kaptunk ki és tényleg túlzó a 7 gól! Ettől függetlenül a Fehérvárt le kell nyomni az tuti!
Majo2010. november 15. 08:23
túlzó gólarány? na igen, volt 9 is közte... nem beszélve róla, hogy az újvárosnak 2 kemény meccse volt előtte, 1 héten belül... majd a fehérvár ellen meglátjuk, mire képes hazai pályán a csapat ott jön el az igazság pillanata
mv2010. november 14. 14:02
LM \"hol vannak Veszeli góljai\" teljesen igazad van, de nézd meg mennyi lehetőséget kap!
nemértem2010. november 14. 11:52
Worldhandball.hu.A meccsek után fennt van az eredmény.
LM2010. november 14. 09:59
Az utánpótlás eredményei miért nem kerülnek fel a honlapra időben, van akit ez is érdekelne.Ifi,serdülő,OSB,OIK
2010. november 14. 09:48
Nincs vezére a csapatnak....a védelem átjáróház...kapkodó játék...hol vannak Veszeli góljai...sokszor úgy játszottak velünk mint macska az egérrel....
LM2010. november 14. 09:28
Bőrni teljesen igazad van, miért nincs támadásban Veszeli mikor végigjátszott hozta a kötelezőt. Ki tudja még ez a meccs is másképpen alakulhatott volna.
nemértem2010. november 14. 08:13
Csak nyugi-nyugi. Lesz ez még jobb!!
zeze2010. november 13. 21:16
Nulla ez a csapat-nincs bal oldali lövőnk! Veszi mellé nem kellett volna Jenőfi és Mira ,mert ők nem ütik meg az NB/I-et. Igen kell egy gólerős/nem be....ós játékos.
Bőrni2010. november 13. 20:55
Mi lesz még itt!? Ébresztő!!
BR2010. november 13. 20:49
Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook