A Fehérvár jutott tovább

VBKC - FKC 26:30 (13:16)

Nem bírt a sokkal bátrabban és magabiztosabban játszó fehérvári csapattal a Veszprém Barabás KC, így búcsúzott a Magyar Kupától. A mai mérkőzésen a Tilinger és Azari vezette támadóalakulat megállíthatatlannak bizonyult.

Egy veszprémi eladott labdát követően a vendégek szerezték meg a vezetést, majd felváltva estek a gólok egészen 3:3-ig. Ekkor zsinórban három fehérvári találat következett, Tilinger hétméteresével máris 3:6 lett az állás. Innentől kezdve futottak az eredmény után a mieink, a félidő középső harmadát egy Jenőfi-Tilinger külön párharc is jellemezte, a veszprémi átlövő első félidei négy gólja mindenképpen biztató. Mehlmann négy perc alatt összeszedett két kiállítást, ami nem javított a veszprémiek helyzetén, az első játékrészben hét gólig jutó Tilinger viszont továbbra is remekelt.

A 19. percben már öttel vezetett az Alcoa (6:11), a folytatásban Ábrahám és Jenőfi is duplázott, így 25. percre sikerült két gólra lefaragnia a hátrányt a VBKC-nak. (11:13) Trishchuk és Tilinger gondoskodott arról, hogy ne örülhessenek sokáig a hazai szurkolók a szoros eredménynek, ismét megduplázták a fehérvári előnyt (12:16), Sterbiknek sikerült egy találattal kozmetikáznia a félidei eredményt. (13:16)

A második játékrészt Tilinger ott folytatta, ahol az előzőt abbahagyta, öt perc alatt hármat lőtt, míg a hazai szurkolók kedélyeit a meglehetősen furcsa bírói ítéletek borzolták. Rengeteg technikai hibát vétett a VBKC, a másik oldalon a cserekapus, Trimmel már a második büntetőt hárította. A 6. percben már hat gól volt a differencia (14:20), hiába szerzett Ábrahám és Jenőfi is újabb gólt, nem tudtak visszarendeződni a veszprémiek, így könnyen adták a válaszlehetőséget a vendégeknek. (16:22)

Teljesen tanácstalanná vált a mieink játéka, a vendégek szorgosan gyűjtögették a gólokat, a veszprémiek pedig bátortalanul, kapkodva kézilabdáztak. A félidő felénél már nyolc gól volt az Alcoa előnye (16:24), majd átmenetileg sikerült kettőt lefaragni (18:24), de Azari vezérletével zsinórban négy vendég találat következett, ami végleg eldöntötte a mérkőzés sorsát. (18:28) A hajrában igyekeztek ledolgozni a hátrányt a Barabás-lányok, de nagyon elengedték a székesfehérváriakat. Küzdöttek becsülettel, de a hibákat nem tudták levetkőzni. Az utolsó percekben Gerstmár és Koroknai is duplázott, így sikerült négy gólra csökkenteni a differenciát, de a legjobb 16 csapat közé a Fehérvár jutott a Magyar Kupában. (26:30)

Mérkőzéstükör

- A továbbjutáson túl számunkra az igazi tét a mai mérkőzésen az volt, hogy az elmúlt hetekben, a saját magunk által ásott gödörből ki tudunk-e lábalni. Átérezték a lányok, hogy a korábban mutatott lélektelen és bizonytalan játéknak nálunk nincsen helye, most is nagyon sok volt a hiba, de teljes szívvel küzdöttünk, és mindenki hozzátette a maga produkcióját a győzelemhez – mondta Mihály Attila, az Alcoa FKC RightPhone vezetőedzője.

 

- Szakmailag nincs mit értékelni ezen a mérkőzésen, a hozzáállással vannak a leginkább problémáink. Leiskolázott minket a Fehérvár a saját pályánkon, emiatt szégyellhetjük magunkat, most a klubvezetéssel is átértékeljük az elmúlt időszakot, és ennek megfelelően fogunk cselekedni. Nem maradhat következmények nélkül a mai gyenge teljesítmény – mondta Gyurka János, a VBKC mestere.

Veszprém Barabás KC – Alcoa FKC RightPhone 26:30 (13:16)

Veszprém: Király Annamária – Sterbik Andrea 1, Ábrahám Szilvia 6, Mehlmann Ibolya 4, Farkas Veronika 2, Veszeli Judit 1, Földes Viktória 2/1, csere: Hoffmann Kitti, Lengyel Edit (kapusok), Gerstmár Renáta 2, Koszorús Katalin, Koroknai Viktória 2/2, Emberovics Míra 1, Jenőfi Katalin 5
Edző: Gyurka János

Fehérvár: Szikora Melinda – Azari Fruzsina 6, Trishchuk Krisztina 3, Vashchuk Olga 3, Tilinger Tamara 12/4, Horváth Bernadett 2, Vincze Melinda 3, csere: Trimmel Brigitta (kapus), Bízik Boglárka, Zsigmond Vivien 1, Kuhinkó Vivien, Lelkes Noémi, Turcsányi Krisztina, Ana Amorim Taleska
Edző: Mihály Attila

Kiállítások: 4 perc, illetve 4 perc
Hétméteresek: 5/3, illetve 5/4

 

VBKC - FKC - Fotó: Melczer Zsolt

Hozzászólások

Hát igazán a szomszédvárról beszélünk, meg a jó munkáról. Náluk is szép volt a 17 gólos zakó. Az edzőjüket meg Attila bácsinak hívják. Világverő csapatok, hol van már a tavalyi hó! Szilárd bácsi meg Lajos bácsi is volt már hullámvölgyben csapatokkal. Nem tudok olyan csaptot említeni, aki ne lett volna gödörben.
m.ati2010. november 05. 11:15
Nem értjük egymást. Ha nincsenek alapok nem lenne itt a helyük. Az akaratot nem lehet sok edzéssel elérni.Annak valahonnan belülről kell jönnie illetve azt az edzőnek kell kihozni a játékosokból. Szerintem itt elértünk a plafonig.Itt valamit tényleg ki kell találni, hogy másképpen működjenek a dolgok.........csak nem nekünk mi csak egyszerű szurkolók vagyunk akik szeretjük a kézilabdát........
M Lacus2010. november 04. 22:50
T.M Lacus - Puskázni szégyen volt anno a suliban is.tanulni NEM ! Sajnos egynehány hölgynél sajna az alapok is hiányoznak Jenőfi K.Mira Sterbik,stb./adottság meglenne/ de főleg az akatat ami kellene /ilyen hátterü csapatnál / ezt pedig csak sok munkával lehet elérni - tanáccsal NEM!
Zizi2010. november 04. 21:02
Tisztelt Tulajdonosok! Lehetne puskázni mint kisdiák az iskolapadban, ami természetesen nem szégyen, hogy miért folyik jobb szakmai munka a szomszédvárnál! Lehetne tanácsot kérni Gábor bácsitól, Lajos bácsitól, Szilárd bácsitól, nekik már volt világverő csapatuk! Lehet szankciókat bevezetni de nem mindjárt a lányokon kell elverni a port! Hajrá Veszprém! Hajrá lányok! Veletek vagyunk!
M Lacus2010. november 04. 15:01
Semmivel sem erősebb a Fehérvár vagy a Dunaferr kerete. A tegnapi meccsen egy szoros emberfogással vagy zavaró védekezéssel néha ki lehetett volna kapcsolni a két jónevü fehérvári játékost
M Lacus2010. november 04. 13:55
Szép volt Kati! Így tovább!
M Lacus2010. november 04. 13:28
Ez szégyen! Örülök, hogy nem költöttem a belépőre! Lányok, az edzést inkább a névadó téglakő üzemben végezzétek! Lehet, többre mennétek vele, ott megdolgozhatnátok a gázsitokért! Az a helyzet, hogy a legközelebbi meccs árát is megspórolom! Így el fogjátok veszíteni a szurkolóitokat!
Mira2010. november 04. 07:33
handball.hu - Mse\"...nem lebecsülve a Fehérvár teljesítményét, de a veszprémi fejekben komoly baj van, ilyen hozzáállással nem hogy egy Fehérvárt, de még a Szekszárdot sem győzzük le... (most már egyértelmű a Siófok elleni meccs is...) remélem nem marad következmények nélkül....˝
tények2010. november 04. 01:15
Kiakartam menni a mérkőzésre, de amint olvasom a helyzet nem sokat változott a csapatnál:( Ha a lányok nem szedik össze magukat és nem kezdik el kapkodni azt \"söprűnyél\" lábaikat akkor itt már a Gyuresz sem segíthet. Nem csodálkoznék, ha jövőre már máshol lenne edző. :( Sajnálnám. Itt mondom el, hogy biztos utánpótlás nélkül nehéz építkezni. Nem elég vásárolgatni játékosokat, csapatot kell építeni.
BR2010. november 04. 00:40
Milyen nevek??? Senkik ezek!!! Nevekből nem lehet kézilabdázni!!!
Gabi2010. november 03. 22:28
Jó multkor pityesz valami olyasmit írt, hogy szétszakadt a csapat. Lehet hogy igaza van ??? Mondjuk egy tingli-tangli edzésből átkerülni Gyuresz nagyon kemény edzésmunkájába biztos, hogy nem mindegy. Egyébként szerintem nevek alapján jobb a mi játékos állományunk, mint a fehérváré. De akarat szempontjából már nem. Nagy kár.Nem az edzővel és az edzésmunkával van a gond ez biztos !!!
sakec2010. november 03. 21:48
Gyenge ez a társulat-a tavalyi gárdá legalább küzdött..
zizi2010. november 03. 20:47
Nem láttam a meccset, de ez égő. Mi lesz így? A múltkori, Siófok elleni mérkőzés óta semmi nem változott ezek szerint. Veszeli miért csak 1 gólt lőtt? Ez tőle elfogadhatatlan. Áhhh, ennek tényleg személyi következményei kell, hogy legyenek! Gyurka J. jó edző, a lányok tehetetlenek, ügyetlenek.
zeze2010. november 03. 20:40
Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook