Jól szerepeltek a Centrum SE birkózói
2009. 12. 15. Németh Attila Forrás: centrumse.huGyőrben értek el remek eredményeket a veszprémi birkózók, kezd beérni az egyesület munkája.
A Centrum Sport Egyesület városunk egyik legfiatalabb klubja, nagy tervekkel és célokkal alakultak meg 2008-ban. A Mikulás napi szabadfogású verseny meghozta az első nagy sikereket, a résztvevő egyesületek közül az előkelő második helyen végzett a csapat.
A Centrum SE a Kossuth iskolában tevékenykedik, a birkózók munkáját Túri Péter, az egykori kaposvári, majd veszprémi többszörös kötöttfogású bajnok és Janku Ferenc az FTC hajdani szabadfogású ifjúsági válogatottja irányítja.
A december 5-én, Győrben megrendezett verseny idén nemzetközivé nőtte ki magát, a hazai résztvevők mellett két szlovák csapat is elindult. Az utánpótlás korú sportolók részére kiírt felkészülési versenyen óvodás, gyermek (diák I.-II.), junior és ifjúsági korosztályú versenyzők indulhattak, nyolc súlycsoportban. Fiatal csapatunk az alsó három korcsoportban indított versenyzőket, akik megszorongatták az ellenfeleiket, sőt, a csapatversenyben is alig maradtak le az első helyről.
24 kg-ban, óvodás korcsoportban induló veszprémi Nagy Gergő remek versenyzésével megadta a kezdő lökést birkózóinknak, győzelme után állva tapsoltak a nézők. A folytatásban a 11 fős veszprémi csapat komoly küzdelmet folytatott a tatabányai birkózókkal a vándorserlegért, végül a rutinosabb csapat egy hajszállal nyert.

A Veszprémi csapat eredményei
I. helyezettek:
- Nagy Gergő (24 kg)
- Balázs Levente (26 kg)
- Lőrincze Dániel (31 kg)
- Biró Andor (34 kg)
- Minyó Bence (41 kg)
- Biró Barna (+49 kg)
II. helyezettek:
- Jákói Márk (45 kg)
- Shvarczinger Zsolt (49 kg)
- Hungler Félix (+49 kg)
III. helyezett:
- Szukop Marcell (34 kg)
IV. helyezett:
- Kránicz Gábor (28 kg)
Csapatverseny:
I. Tatabányai BSC (107 pont)
II. Centrum SE (100 pont)
III. Győri Dózsa (70 pont)
Hozzászólások
A rovat további cikkei
- Megyei judo diákolimpiát rendeztek
- Két ezüst az ifjúsági rangsorversenyen
- Repülő rajtot vett a veszprém judo
- Veszprém judos Mikulás-nap
- Mester és tanítványai is megmérkőztek
- “Idegenlégiósként” bizonyítottak
- Bronzérmek a judo OB-n
- Magyar Bajnok Taekwon-dosok
- Szlovéniában vendégszerepeltek
- Két helyezett az OB-n





