Vállalható vereség a Fraditól

A második játékrészben helyenként jól játszó Veszprém Barabás KC hét gólos vereséget szenvedett az esélyesebb Ferencváros otthonában.

A dobogóesélyes FTC Jógazdabank fogadta a VBKC együttesét az év második bajnoki összecsapásán. Az első tizenöt percben tartották a lépést a Barabás lányok a hazaiakkal, a 7. percben csak egy gól volt a különbség (3:2), ami a 16. percre négyre növekedett. (9:5) A félidő második felére kissé elfáradtak a veszprémi lányok, így a szünetre hétgólosra tudta növelni az előnyét a Fradi. (19:12)

A második játékrész sokkal kiegyensúlyozottabb játékot hozott. Sikerült ugyan a hazaiaknak elérni a tízgólos különbséget (26:16), de ezután fokozatosan dolgozta le a hátrányát Gyurka János együttese. Az 51. percben már csak hét gól volt a különbség (29:22), majd ötre is sikerült felzárkózni. (34:29) Végül a kilenc találatig jutó Zácsik, és a nyolcat szerző Szucsánszki vezérletével hét góllal nyert a Ferencváros, ami egy reális és vállalható eredmény a VBKC számára. (38:31)

Mérkőzéstükör

- Sokáig fej-fej mellett haladtunk, majd elfáradtunk, ennek köszönhető, hogy elhúzott a Ferencváros hét góllal. Egy sokkal jobb második félidőt sikerült játszanunk, bátrabban támadtunk, zártabban védekeztünk, és a 19 szerzett gól is mutatja, hogy magunkra találtunk. Még mindig hullámzó a teljesítményünk, és egy Fradi szintű csapat kíméletlenül kihasználja a megingásainkat, életveszélyes indításokkal bűntettek ma is. Megvoltak a helyzeteink, nem tudtuk kihasználni őket, és elég sokat játszottunk emberhátrányban is. Ha komplett csapattal tudunk játszani, és jobban kijöttek volna az egyéni teljesítmények, akkor szebb eredményt érhettünk volna el. Túlvagyunk két nagyon nehéz mérkőzésen, fontos, hogy fel tudjunk állni, a második félidei teljesítményünk bizalomra adhat okot. A következő fordulóban újabb nagy feladat vár ránk, hazai pályán fel kell szívnunk magunkat a Vác ellen, nagyobb önbizalommal, még agresszívabban kell játszunk – mondta Gyurka János, a VBKC mestere.

FTC – VESZPRÉM BARABás KC 38–31 (19–12)

FTC: Abramovics – Zácsik 9, Szucsánszki 8 (2), Kovasicz 5, Szamoránsky P. 4, Tomori 4 (2), Szádvári 4. Csere: Pastrovics (kapus), Szarka 2, Balogh B., Szamoránsky A. 1, Bari Nagy 1. Edző: Elek Gábor

Veszprém Barabás: Hoffmann – Földes K., Mehlmann 5, Gerstmár R. 3, Ábrahám 2, Veszeli 6 (2), Földes V. 1. Csere: Király, Lengyel (kapusok), Emberovics 5, Farkas V. 5, Koroknai 2, Sterbik 2. Edző: Gyurka János

Kiállítások: 6, ill. 14 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 3/2.