Rasovszky hatodik, Betlehem hetedik 5 kilométeren

Rasovszky Kristóf a hatodik, Betlehem Dávid pedig a hetedik helyen végzett a nyíltvízi úszók 5 kilométeres versenyében a római Európa-bajnokság szombati napján.

A legrövidebb távon kettős olasz siker született: az aranyérmet a hazai közönség kedvence, Gregorio Paltrinieri szerezte meg, a második helyen pedig Domenico Acerenza végzett.

Szombaton 13 órától a 25 kilométeres versenyeket rendezik.

A nyíltvízi úszók programja eredetileg már csütörtökön elkezdődött volna, azonban Ostiában a tengerparton a szél jelentős hullámokat kavart, emiatt a versenyzőket követő hajók nem tudtak volna megfelelően haladni a sportolók mellett. A forgatókönyvet így biztonsági okokból többször is átírták, végül aztán szombat reggel elrajtolhatott a férfi, majd utána a női mezőny az 5 kilométeres küzdelmekre.

Ebben a számban csak a férfiaknál voltak magyarok, Rasovszky Kristóf, a szám 2019-es világbajnokaként, 2018-as Európa-bajnokaként merült a habokba, mellette pedig Betlehem Dávid vágott neki a közel egyórás viadalnak.

A versenyzők a szokásokkal ellentétben ezúttal közvetlen a tengerből rajtoltak - az első métereken sétálva komoly hullámokkal kellett megküzdeniük, Rasovszkyt például bemutatását követően rögtön "visszadobta" egy lökés.


MTI/Czeglédi Zsolt

A mezőnynek - amelyet 22 férfi és 20 nő alkotott - három kört kellett megtennie a négyzet alakú, nagyjából 1600 méteres pályán. A férfiaknál Paltrinieri, aki júniusban a Duna Arénában 1500 méter gyorson fantasztikus idővel volt világbajnok, néhány napja pedig a Foro Italicóban szerzett ezüstöt a leghosszabb medencés távon, az első pillanattól kezdve egyértelművé tette, hogy ezen a délelőttön nem lehet őt megfogni. Az olasz klasszis gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott, a két magyar a hajrában kissé leszakadt, így a hatodik és hetedik helyen csaptak célba.

Az olimpiai ezüstérmes Rasovszky az MTI-nek elmondta: "nem volt rossz" verseny, bár azt kicsit sajnálta, hogy a végén ennyire lemaradtak, mert úgy érezte, "kicsit több volt benne".

"Teljesen tapasztalatlanok voltunk a pályával kapcsolatban, semmit sem tudtunk róla, így nehéz összeszedni a dolgokat. Persze, akkor sem lett volna biztos az érmes hely, ha a végén nem maradok le. Holnap még van lehetőségünk javítani tíz kilométeren és a váltóval" - nyilatkozta a veszprémiek kiválósága. Megjegyezte, az elmúlt napokban az edzéslehetőségek alatt sem volt kijelölve a pálya vonala, márpedig ennyi erővel otthon is úszhattak volna.

Betlehem Dávid úgy értékelt, mindenképpen előrébb kellett volna úsznia, ugyanis így a "sűrűjében" rajta keresztül "gyalogoltak" a többiek.

"Az elején jól tudtunk helyezkedni, de nekem a jobbos kanyarok kicsit nehezítették a dolgom, ugyanis jobbra veszem a levegőt, így viszont nem láttam, ki van a balomon. Persze, nem keresek kifogásokat, egyszerűen ott kell lenni a mezőny elején, mert a hetedik-nyolcadik hely környékén utazgatni szörnyű. Kicsit még tapasztalatlannak érzem magam a felnőtt mezőnyben, nem tudom, mikor mit kellene csinálnom, de tanulok és fejlődök" - mondta Betlehem.

A nők versenyében a 10 kilométeren Rióban olimpiai arany-, Tokióban ezüstérmes holland Sharon van Rouwendaal - aki a Lupa tavon világbajnoki címet is nyert az ötkarikás királyszámban - címét megvédve diadalmaskodott, ezzel harmadszor lett a kontinens legjobbja ebben a számban.

Eredmények:
nyíltvízi úszás, férfi 5 km, Európa-bajnok:
Gregorio Paltrinieri (Olaszország) 52:13.5 perc
2. Domenico Acerenza (Olaszország) 52.14.2
3. Logan Fontaine (Franciaország) 52.20.8
...6. RASOVSZKY KRISTÓF 52:34.0
...7. BETLEHEM DÁVID 52:34.6