Legfrissebb híreink
Nyolc gól, nagy fordulatok – a veszprémi szurkolók a vereség estéjén is elismerést érdemeltek
Korai vezetés, kiállítás és nyolc találat: eseményekből nem volt hiány a VEHIR.HU Futsal Veszprém nyírbátori vendégjátékán. A bakonyiak a szünetben még döntetlenre álltak, a második félidőben azonban a hazaiak eldöntötték a mérkőzést. Az 5–3-as vereség mellett is jutott elismerés a veszprémieknek: a csapatot elkísérő szurkolók sportszerű biztatását a házigazdák külön megköszönték.
Kétgólos előnyből hátrány, majd nagy fordítás – öt góllal győzött a Veszprém!
Közel ezer szurkoló, nyolc gól és fordulatok a Március 15. utcai Sportcsarnokban! A VEHIR.HU Futsal Veszprém már 2–0-ra vezetett, mégis hátrányból kellett felállnia a Berettyóújfalu ellen. A bakonyiak remekül reagáltak: 5–3-as győzelemmel feledtették az újpesti vereséget, és megőrizték első helyüket a tabellán.
NYOLC GÓLLAL ÉS MAGABIZTOS GYŐZELEMMEL RAJTOLT A VESC
Sikerrel kezdte a szezont a Veszprémi Egyetemi Sport Club női futsalcsapata: az NB II. Nyugati csoportjának első fordulójában hazai pályán 8–2-re győzte le a Csepel FC együttesét. Keppel Gabriella három, Fogl Adrienn két góllal járult hozzá a magabiztos sikerhez.
További híreink
Története során másodszor Magyar Kupa-győztes a Vehir.hu Futsal Veszprém!
2021 után másodszor is elhódította a futsal Magyar Kupát a Vehir.hu Futsal Veszprém, miután a hazai rendezésű négyes döntő vasárnap délutáni fináléjában 5–3-ra legyőzte az Újpestet.
Hivatalos: az MLSZ Veszprémben rendezi meg a futsal Magyar Kupa négyes döntőjét
A Magyar Labdarúgó-szövetség csütörtökön bejelentette, hogy a futsal Magyar Kupa 2025/2026-os négyes döntőjének május 2-3. között a veszprémi Március 15. utcai sportcsarnok biztosít majd otthont.
Győzelem a rangadón, győzelem az alapszakaszban!
A bajnoki címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém kiütéses, 6-0-s győzelmet aratott a Magyar Kupa-címvédő MVFC Berettyóújfalu felett az alapszakasz hétfő esti hazai rangadóján.
Kilenc rúgott góllal kezdték a 2026-os évet a veszprémi futsalosok
A vendéglátó VEHIR.HU Futsal Veszprém tükörsima, 9–4-es győzelmet aratott a vendég Maglód felett a férfi élvonal hétfői játéknapján.
Idei utolsó hazai mérkőzését is megnyerte a VEHIR.HU Futsal Veszprém
A címvédő veszprémi futsalcsapat könnyedén, 6-1-re nyert a vendég Haladás ellen az NB I alapszakaszának péntek esti találkozóján.
Kettőből kettő!
Az ELTE-BEAC otthonából is három ponttal távozott a Veszprémi Egyetemi Sport Club NB II-es női futsal csapata vasárnap. A VESC nem kezdte jól a találkozót, így a nagyszünetben a házigazdák vezettek 1-0-ra.
Emelt fővel búcsúztak a legrangosabb sorozattól
Az angol és a norvég bajnok legyőzése után a házigazda, négy brazil légióssal és válogatott játékosokkal felálló AEK Athén már túl nagy falatnak bizonyult a végig hősiesen küzdő VEHIR.HU Futsal Veszprém számára. A magyar bajnok péntek esti 6-4-es vereségével a H-csoport második helyén végzett, így búcsúzott a Bajnokok Ligája selejtezőjétől.
Győzelemmel tisztelegtek Tatai József pályafutása előtt
A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 4-0-ra nyert a feljutó PTE-PEAC ellen az NB I alapszakaszának péntek esti mérkőzésén, melyet megelőzően a házigazda emlékezetes búcsúceremóniát rendezett legendás játékosának, Tatai Józsefnek.
„Amit ígértünk, azt mindig betartottuk!” – VEHIR.HU Futsal Veszprém
A magyar bajnoki címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém telt házas, sajtótájékoztatóval egybekötött szurkolói ankétot rendezett pénteken a Március 15. utcai sportcsarnok dísztermében, amely során a klub vezetői, szakmai stábja és a csapatkapitány is hiánytalanul válaszolt a jelenlévők kérdéseire.
Új vezetőedző, új szemlélet – felkészül a VEHIR.HU Futsal Veszprém
A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém a szerb Marko Peric irányításával megkezdte felkészülését a történelmi, Bajnokok Ligája-szerepléssel kiegészített 2025/2026-os idényre.