A HAJRÁBAN FORDÍTOTT A KIRÁLY SE
Az NB III Észak-Nyugati csoportjának 12. fordulójában a Király SE együttesét fogadta a VSC a Veszprémi Városi Stadionban.
Csapatunk jól kezdte a mérkőzést, a második félidőben pedig a vezetést is megszerezte, a vendégek azonban a hajrában megfordították a találkozót.
Ragyogó időben kezdődött a mérkőzés, amelynek első negyedórájában beszorította ellenfelét a Veszprém a saját kapuja elé. Két-három alkalommal is közel járt a vezetés megszerzéséhez, de a vendégek kapusa nagy védésekkel akadályozta meg a gólszerzést.
A 21. percben egy gyors ellentámadás végén a Király SE is helyzetbe került. A játék képe ezt követően sem változott jelentősen: továbbra is a VSC kezdeményezett, az ellenfél azonban szervezetten védekezett, és jól lezárta a területeket. A szünetre gól nélküli döntetlennel vonultak a csapatok.
A második félidő elején feljebb tolta játékát a Király SE, és többet tartózkodott a veszprémi térfélen. A 60. percben mégis a VSC szerezett vezetést: Molnár Balázs nagyszerű egyéni megmozdulás végén megkerülte védőjét, majd a hosszú sarokba lőtt.

Öt perccel később Volter Patrik centerezését követően Horváth Péter a kapufát találta el. A 70. percben egy középre ívelt labda után kialakult vendéghelyzetnél Héninger Bendegúz nagyot védett. A 75. percben Halmosi Péter harminc méterről elvégzett szabadrúgása a sorfalban akadt el.
A 78. percben egy vitatott játékvezetői döntés után büntetőhöz jutottak a vendégek, amelyet Takács Ádám értékesített. Négy perccel később egy beívelést követően Gombás Máté közelről megszerezte a vezetést a Király SE számára. A 89. percben egy előrevágott labdát Czöndör Gergő Zoltán váltott gólra, kialakítva az 1–3-as végeredményt.
Gunther Zsolt: - A futball sokszor nüanszokon múlik. A mérkőzés nagy részében domináltunk, nálunk volt a labda, azonban nehezen tudtuk feltörni szervezetten védekező ellenfelünket. Megszereztük a vezetést, majd öt perccel később egy százszázalékos helyzetből be is biztosíthattuk volna az előnyünket. Ez elmaradt, ellenfelünk pedig egy véleményes büntetőt követően egyenlített. Az utolsó húsz perc miatt szégyellem magam.
VSC Veszprém–Király SE 1–3 (0–0)
Vezette: Erni Edmund, Perák András, Csorbics Dániel
Gólszerzők: Molnár Balázs (60.), illetve Takács Ádám (78. – büntetőből), Gombás Máté (82.) Czöndör Gergő (89.).
VSC Veszprém: Héninger Bendegúz – Görgényi Dávid, Molnár Balázs, Horváth Péter, Volter Patrik, Beke Barnabás, Pruska Dániel (Mayer Gergő, 65.), Schönig Vince (Baján Roland, 65.), Szemán Milán (Lencsés Domonkos, 65.), Kiss Marcell, Horváth Barnabás (Tóth Gergő, 77.).
Vezetőedző: Gunther Zsolt
Király SE: Kovács Áron – Karvalics Kornél, Fábián Bálint, Bodor Áron (Gombás Máté, 70.), Szabó Bálint (Németh Gergő, 70.), Kudron Dániel (Takács Dominik, 46.), Czöndör Gergő, Bakucz Dominik, Halmosi Péter, Iberhart Kristóf (Szentkirályi Gergő, 86.), Takács Ádám (László Dávid, 89.).
Vezetőedző: Hegyi László
Forrás: VSC Veszprém